Púder Nélkül

2011.06.01. 05:26

Mennyit, hogyan napozzunk?

Felkészíteni a bőrünket a napozáshoz nem kell, mivel mindenképpen a fokozatosság ajánlatos. Hirtelen nagy dózisú UV-sugárzás napégést, sejtszinten pedig vissza nem fordítható károsodást okoz.

Horváth Viktória

Ez a károsodás felelős a bőr idő előtti öregedéséért és a bőrdaganatok előfordulási gyakoriságát is növeli. Ezek a hatások évtizedek múlva jelentkeznek, ezért a gyerekeket kell leginkább védeni, illetve a mai fiatalokkal tudatosítani, mondta el dr. Petényi Ágnes bőrgyógyász és kozmetológus.
– A szoláriumot a bőrgyógyász szakma egyértelműen nem ajánlja. Egész évben hozzáférhető, az UV-hatások pedig összeadódnak.

A kismértékben történő használat mértékéről a laikus vélekedés eléggé eltérő. A szolárium nagyrészt UV A sugárzást biztosít, mely a bőr mélyebb rétegeiben pigmentációt, barnaságot okoz. Ilyenkor az egyén tényleg nehezebben ég le, de ezáltal bátrabb is a napozással, tehát nagyobb UV-dózisnak teszi ki a bőrét. Másrészt a szolárium hatására nem alakul ki egyéb védekező tényező, pontosabban a szarurétegnek egy bizonyos fokú megvastagodása, ami a fényreflexió által csökkenti az UV-sugaraknak a bőr mélyebb rétegeibe való hatolását.

– A bőrpír kialakulását semmiképpen nem tanácsos elérni. A napkrémek használata kényszermegoldás, legjobb árnyékkal és ruházattal védekezni. A barnulás, esztétikai célból történő napozás nem ajánlott, a mai fiatalokkal ezt sajnos nehéz elfogadtatni. Ugyanakkor úgy vélem, a Nap elől bújni sem érdemes. A napfénynek sokrétű pozitív élettani hatása is van: az arany középút elve itt is érvényes, annyit napozzunk, hogy le ne égjünk. Nyári időszakban lehetőleg 12-től 15 óráig ne tartózkodjunk tűző napon, így sokat tehetünk bőrünkért.    

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!