Púder Nélkül

2011.06.17. 06:04

Partnerként kezelik a férfiak az év katonájának választott Évát

Az Év Katonája elismerést vehetett át Dr. Benkő Tibor Honvéd Vezérkar főnöktől a közelmúltban a veszprémi Sziklában, a MH Légi Vezetési és Irányítási Központ állományában szolgáló Markotánné Cséfai Éva százados.

Szabó Péter Dániel

Csinos, fiatalos hölgy fogad az egyik veszprémi kávézóban. A nagy meleg miatt Éva csak a fotó erejéig ölti magára a katonai egyenruhát. Nincs is ezzel baj, hiszen elsősorban édesanya és feleség, szintén katona férje és kislánya várja otthon mindennap.

Kezdjük azonban a legelején. A Gyulán született Markotánné Cséfai Éva repülésirányítóként végzett 2000-ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem szolnoki tanszékén. Először Kecskeméten, a légiforgalom-irányító szolgálatnál dolgozott, majd férjhez ment, s megszülte a család szeme fényét, ma már hétéves kislányát. Katonai pályáját is a szerelem, a család határozta meg. 2006-ban férje miatt kérte az áthelyezését a királynék városába, az akkor még MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred néven működő alakulathoz.

- Azóta foglalkozom harcászati repülőgépek irányításával a vonatkozó NATO-előírások alapján. A közelmúltban alakult MH Légi Vezetési és Irányítási Központ állományában dolgozom, a munkahelyem tehát a sokak által ismert Jókai utcai objektum, a Szikla - mondja Éva, aki úgy érzi, jó döntést hoztak, amikor Veszprémbe költöztek. Sok barátot találtak a városban, s a munkatársakkal is jól megértik magukat. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Az Év Katonája elismerésre jelölték elöljárói.

- A 2007-ben alapított kitüntetés minimum 10 év szolgálati időhöz van kötve, s persze az adott esztendőben nyújtott kimagasló teljesítményhez. Minden évben 20 katona kapja meg a "Becsületes munka mindent legyőz" feliratú emlékplakettet és a kitűzőt, engem a közvetlen parancsnokom javasolt az elismerésre  mondja.
A díjat első veszprémi katonaként Benkő Tibor honvéd vezérkari főnöktől vehette át a Stefánia-palotában tartott honvédelem napi központi ünnepségen. Elöljárói csupán az esemény előtt néhány nappal közölték vele a hírt.

 


 
- A parancsnokom még januárban említette, hogy felterjesztett a díjra, de utána hónapokig nem történt semmi, ezért nem is számítottam arra, hogy rám esik a döntnökök választása - jegyzi meg nevetve. Igenis lehetnek sikerei a hölgyeknek is a honvédség kötelékében, vallja a százados.
- Sok olyan terület van, ahol a nők habitusukból adódóan jobban érvényesülhetnek, legyen az például a személyügyi munka, de a kiszolgáló alegységek mindegyike is ilyen, hiszen nemcsak harcoló alakulatokból áll a magyar haderő. Egyébként a repülésirányításnál, ha lehet ilyet mondani, kolléganőimmel beváltunk, semmiben nem szenvedünk hátrányt, a képességeink is megvannak a feladat maximális ellátásához.

Mivel a férfiak is látják, hogy jól végzik a munkájukat, ezért elfogadják, s partnerként kezelik a nőket itt Veszprémben. Éva sem tapasztalt semmiféle hátrányos megkülönböztetést eddig. Karriert is csinálhat egy nő a magyar honvédségnél, vallja Éva, habár ő nem az a típus, nála inkább a család az első. Nem is csoda, hétéves kislánya és a légiirányító központban váltásparancsnokként dolgozó férje várja haza.

Hosszú évekig, épp a katonai munka jellege miatt nem volt egyszerű feladat összeegyeztetni a családi programokat, ám a jelenlegi, a klasszikus értelemben vett nyolcórás munkanap mellett már több ideje jut a programok megszervezésére is Évának. - Hétvégente sokat főzünk együtt a kislányommal, vagy a család barátaival találkozunk, szerencsére nagyon sok kedves ismerősünk van Veszprémben.
 
Férjemmel inkább előny, hogy ugyanazon a munkahelyen, s ráadásul épp katonaként dolgozunk együtt. Belső emberként jobban toleráljuk a szolgálattal járó elfoglaltságokat, legyen szó például egy 24 órás szolgálatról.

Két katonai alakulat is működik itt

Az idén tavasszal történt honvédségi átszervezések következményeként a korábbi egy helyett (MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred) április 1-jétől két katonai alakulat működik Veszprémben. Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központban az összhaderőnemi parancsnokság hadműveleti központja, valamint a kecskeméti és veszprémi légi irányítási központ egyesült, míg a légtérellenőrzők MH 54. Veszprém Radarezred néven működnek. Markotánné Cséfai Éva a légi vezetési és irányítási központ kötelékében szolgál.

Szerző: Szabó Péter Dániel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!