Púder Nélkül

2011.06.22. 13:07

Popószoknya: extrém ruhadarab Japánból

Japánban hóbortos divat hódít, mely egyesek szerint vicces, mások kifejezetten szexinek vélik, van persze olyan is, aki felháborítónak tartja. A popószoknya azt a hatást kelti, mintha a hölgyek csupasz feneküket és alsóneműjüket mutogatnák

Vas Népe

Ha valami, akkor a női fenék sosem megy ki a divatból, pláne most, hogy már egy igazán nőies ruhadarabon, a szoknyán is virít. Japánban már 3-4 éve feltűnt  a fenéktájt  popsival díszített szoknya, melynek hozzávalói: egy szép, kerek fenék mintának, egy róla készült fotó, amiről aztán lenyomatot lehet készíteni a szoknyára, plusz nem árt egy adag exhibicionizmus sem, hogy büszkén tudjuk viselni az elkészült ruhadarabot. Persze nem muszáj a saját fenekünk képét mutogatnunk, megteszi egy előre legyártott darab is. Sőt, sok nem éppen tökéletes fenékkel megáldott hölgy esetében szerencsés választás a vonzó, kerek hátsóval díszített szoknya, mely ápol és eltakar, miközben becsapós módon tökéletes popsit „varázsol”.

Az eredeti japán modell főként testszínű, hogy még nagyobb legyen a hatás, vagyis hogy kapásból elhiggyük, valóban egy csupasz feneket látunk, de létezik már mindenféle fazonban és színben. 

Hölgyek, a döntés csak rajtunk áll, bevállalunk-e valaha is egy ilyen merész ruhadarabot. Ha igen, akkor számolnunk kell a következményekkel: hátsónkat (elismerően) bámuló férfiak hadával, felháborodott idős hölgyek megvető pillantásaival vagy épp nevetőgörcsben kitörő fiatalok arcpirító megjegyzéseivel.

 

A tv2 Aktív című műsora Budapesten tesztelte az őrült ruhadarab hatását Kis Hegedűs Réka fenekének lenyomatával, aki természetesen saját maga lejtett végig az utcán az egyedi popószoknyában. Az átverős szoknya bizony a várt hatást gyakorolta a férfiakra

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!