Púder Nélkül

2011.07.11. 13:52

Geszti Péter újra a lovak közé csap

Munkás hónapok elé néz Geszti Péter: első nagy koncertjére készül július 15-én, Siófokon új zenekarával, a Gringo Sztárral, régi zenésztársaival fellép a Szigeten, szervezi a Nemzeti vágtát, majd új tehetségekre vadászik az X-Faktorban. Mindeközben kétgyermekes családapaként otthon is igénylik a jelenlétét.

Matolcsi Renáta

- Valóban nehéz fél év jön, de a feleségemmel már korábban megbeszéltünk mindent. Tudjuk és vállaltuk, hogy ez az időszak mindkettőnk számára lemondással jár. Edit egy okos és határozott nő, elfogadta, hogy újra zenélni szeretnék. Így rá hárulnak a hétköznapi intéznivalók, és ez két kisgyerek mellett nem könnyű feladat. Én a sikerért cserébe pedig azzal fizetek, hogy kicsivel kevesebbet tudok velük lenni, de mindennek megvan a maga ára - mondja Péter őszintén, majd sorolni kezdi decemberig tartó programját.  

- Fél éve készülünk új zenekarom, a Gringo Sztár első nagy koncertjére, ami pénteken lesz Siófokon a Coke Clubban.  Két nagylemeznyi dalt írtam, hogy a két csodálatos hangú énekesnőmmel, Gereben Zitával és Sapszon Orsolyával egy egész estés koncerten szórakoztassuk és táncoltassuk a közönséget. Az együttes zeneszerzője Erdélyi Péter, stílusunk pedig többfajta hangulatot vegyít: pop, rap, jazz, reggae, sőt balkáni és magyar folklórelemek is megtalálhatók benne. Két X-Faktoros mentoráltam, Shodeinde Dorka és Janicsák Veca lesz a vendégünk.


Mikor megemlítem Péternek, hogy a harmincas, negyvenes korosztálynak igencsak a kedvében jár akkor, amikor a munkásságát felvonultató koncerten újra hallhatjuk az Első Emelet dalait, azt mondja, tulajdonképpen a Gringo Sztárt is ennek a korosztálynak ajánlja.

- Az én fő működési időszakom a '90-es években volt, ezt a korszakot idézzük majd meg a Sziget mínusz egyedik napján. Szebb világ volt, akkor valahogy a jókedv és a slágeres minőség határozta meg az életünket. Számomra mindig is fontos volt, hogy a zenével örömöt szerezzünk a közönségnek, jó hangulatú bulikat csináljunk. A Gringo Sztár dalszövegeiben is ott van a játékosság, a dinamizmus, az irónia, de mivel a kor előrehaladtával más lett a viszonyom az élethez, ezért a komolyabb tartalmak, a romantika is megjelenik bennük - mondja Péter, aki rá jellemzően előhúz egy szójátékot, és az együttes zenéjét a kozmopuritán jelzővel illeti.


Szeptemberben két fontos esemény is vár rá, az egyik, hogy nagyobbik lánya óvodába kezd járni. Meséli, a környéken 6-7 ovit is megnéztek a feleségével, s már a nyári beszoktatásnál tartanak.
- Sára nagyon jól viseli az új helyzetet, szereti a közösséget. Határozott gyerek, s hiába ő a legkisebb, már törzsfőnök akar lenni  - mondja büszkén.

A másik nagy esemény a Nemzeti Vágta, szeptember közepén, idén már négy napon át zajlanak a programok.
- Az őszi időpont újdonság, mert eddig júniusban rendeztük meg a vágtát. Javasolták, hogy a szeptember, a szüreti időszak szerencsésebb időpont lenne a borfesztiválhoz és a gasztronómiai kínálathoz. Egyik tartalmi újdonságunk idén a dámalovaglás, amely egy szép lovas műfaj, elegáns ruhákban, hölgyekkel, valamint lesz egy fogatvágta is, amelyhez a kocsit a vágta új tulajdonosai, a Lázár fivérek fejlesztették ki. Mi ezt egész egyszerűen Ben Hur futamnak hívjuk, mert gyors, látványos, és elég veszélyes. Ezekben a hónapokban zajlanak a vidéki előfutamok, és nagy örömünkre, már a határon túl, Sepsiszentgyörgyön is tartottak egyet. Lesz jótékonysági sztárfutam, s remélem, ezúttal is legalább 150-200 ezer ember kilátogat majd a Hősök terére.


Ősszel az X-Faktor is elindul, a tehetségkutató műsorban  a válogatók után  minden mentor szárnyai alá vesz néhány versenyzőt, ugyanúgy, ahogy azt az első szériában láthattuk. Mindeközben hétvégenként a Gringo Sztár fellépései követik egymást.

Ha vége lesz ennek az időszaknak, megígértem a családomnak, hogy télen elmegyük valahová, és egy hónapig együtt leszünk, pihenünk - tette hozzá a szövegíró kisiparos.

Gringo Sztár: Télen nyáron nyár- Nézze meg itt a videót!
  
 

Dalszerzőként is díjazzák

Geszti Péter néhány héttel ezelőtt A magyar könnyűzenéért díjat vehette át a Viva Comet gálán. - Nagyon jólesik ez az elismerés. Én köszönöm a zenésztársaimnak, hogy írhattam nekik szövegeket  - mondta az eseményen, ahol új együttesével fel is lépett. A '80-as, '90-es években az Első Emeletnek írt dalszövegeket, majd előadóként a Rapülők, valamint a Jazz+Az együttessel ért el szép sikereket. Egyik szerzője volt a Dzsungel könyve című musicalnek.

Szerző: Matolcsi Renáta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!