Púder Nélkül

2011.10.04. 05:27

A fiatal nők többet keresnek férfi kortársaiknál

Több pénzt keresnek manapság a húszas éveikben járó fiatal brit nők mint a velük egykorú férfiak - mutatott rá egy tanulmány.

MTI

A brit állami egyetemek és főiskolák felvételi irodáját (UCAS) vezető Mary Curnock Cook az oktatás terén tapasztalható nemi szakadék vizsgálata során fedezte fel a nemek közötti fizetési szakadék jelentős szűkülését, illetve azt, hogy ha csak kis fölénnyel is, de a fiatal nők most először többet keresnek férfi társaiknál.
   
Az eredmények szerint a 22 és 29 éves kor közötti nők valamivel több mint 10 fontot (3400 forint), míg a velük azonos korú férfiak valamivel kevesebb mint 10 fontot keresnek óránként. Szakemberek úgy vélik, a fizetések terén tapasztalt elmozdulás következtében egyre több brit háztartásban válhatnak a nők az elsőszámú kenyérkeresőkké.
   
Cook szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a nők fizetése végre valóban elkezdte tükrözni az iskolai, illetve egyetemi oktatásban nyújtott teljesítményüket. "Talán még egy nemzedékbe telik, mire a fizetések közötti eltérések tovább csökkennek, ahogy a jövedelmek az idősebb munkaerő esetében is megváltoznak" - idézte Cookot a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).
   
Theresa May brit belügyminiszter a múlt hónapban úgy fogalmazott, a szigetországban működő vállalatoknak nyilvánossá kellene hozniuk, milyen fizetést biztosítanak férfi és női alkalmazottaiknak. Ezáltal magukhoz csábíthatnák a munkavállalókat, illetve segíthetnének eligazodni a piacon a legtehetségesebb női munkaerőknek.  
   
A Chartered Management Institute, a menedzserek professzionális brit szervezete idén készült jelentése szerint a húszas éveikben járó női menedzserek ma nagyjából 2,1 százalékkal többet keresnek, mint velük egykorú férfi kollégáik. Ezt azt jelenti, hogy az éves átlagfizetésük 21 969 font (7,5 millió forint), amely 600 fonttal (205 ezer forint) több mint a hasonló munkát végző férfi kortársaiké. 
   
Az összes korosztály tekintetében azonban a női vezetők még mindig 25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint az azonos pozíciót betöltő férfiak.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!