Púder Nélkül

2015.03.11. 10:54

Tizenöt öltéssel megúszta a cápatámadást - Íme az év szombathelyi férfija!

Szombathely - Az év férfija, ha csak teheti, lemerül a bálnák közé víz alatti kamerájával. Legdöbbenetesebb élményét is ott szerezte, ahhoz viszont, hogy életveszélyben érezze magát, ki kellett jönnie a szárazföldre az emberek közé.

Budai Dávid

A szombathelyi Sásdi Zsolt nyerte meg a Vas Népe online szavazását Az év férfija versenyében, ráadásul igen magas aránnyal. Csaknem háromszor annyi szavazatot kapott, mint a második helyezett. Zsolt az eredményen nagyon meglepődött, mivel ő azt sem tudta, hogy lehet szavazni. Az év férfijával beszélgettünk és ezúttal mi lepődtünk meg.

A Vas Népe szavazásán Sásdi Zsolt nyerte el Az év férfija címet

27 éves koráig még nem tudta, hogy egyszer keresett víz alatti operatőr lesz. Sőt még akkor sem, viszont 2003 volt az az év, amikor a víz alatti világ fölfedezésével eldőlt a sorsa. Elkezdett búvárkodni és mivel nem tudta szavakba önteni mindazt, amit látott, elhatározta, hogy vesz egy fényképezőgépet, amit aztán öt használható kép után lecserélt egy víz alatti kamerára. Azóta eltelt tizenkét év, és Sásdi Zsolt több mint ötven országba jutott el, mint víz alatti operatőr, pedig korábban filmezni soha nem tanult, mint megtudom, önmagát képezte. A belefektetett több ezer óra nem várt eredményt hozott. Filmjei több nemzetközi díjat is elhoztak, az Óceánok óriásait tavaly a szombathelyi közönség is láthatta.

Zsoltot az óriások közül is a leghatalmasabbak hozzák lázba. Pedig bálnákat filmezni korántsem könnyű. Először is egy csomó engedélyt kell beszerezni, ha ez megvan, kimegy az ember a nyílt vízre és várja a bálnákat, amelyek vagy jönnek, vagy nem. A találkozás esélyét nagyban növeli, ha mondjuk az Azori-szigeteknél várunk rájuk. A filmezéshez azonban az is kell, hogy az ámbráscet is akarjon szerepelni. Legutóbbi filmezésükkor két hét alatt csak öt perc hasznos anyagot tudtak felvenni. Ráadásul a hatalmas állathoz szabadtüdős merüléssel kell odaúszni, mivel a búvárfelszerelés keltette buborék zavarja a bálnákat. Vitán felül ez a találkozás jelentette élete legnagyobb élményét.

Számtalan kalandja ellenére nem a vízben érezte magát életveszélyben, hanem a szárazföldön. Peruban az Amazonas torkolatánál, Iquitos városában egy nyomornegyed közepén, egy csoport ember lépett fel fenyegetően vele szemben, de négy rendőr váratlan felbukkanása megoldotta a helyzetet. Sásdi Zsolt elmondta, mindig is úgy vélte, hogy akiktől igazán tartani kell, azok az emberek, nem a vadállatok. Pedig tavaly egy cápatámadásban is volt része, ám azt is szerencsésen, tizenöt öltéssel megúszta. Ha már a cápáknál tartunk, Zsolt gyorsan el is oszlat egy tévhitet a delfinekről, amelyek majdnem olyan veszélyesek tudnak lenni, mint bármilyen állat a vadonban, de a cápák marketingje rosszabb.

Ha már tévhitek: a legtöbb búvárbaleset nem a levegő elfogyását követő fulladásból ered, hanem abból, hogy a tengeri áramlatok elsodorják a búvárt. Márpedig a nagy kékségben nincs mihez viszonyítani – mondta Zsolt. A merülések jó része persze a korallzátonyoknál történik, hiszen ott van élet. Igaz, bálnát többnyire a nyílt vízen találhatunk.

Megtudom azt is, hogy a nyílt vízi merülésnél csak a barlangokban, roncsokban veszélyesebb alászállni, mivel gond esetén itt nincs fölfelé, általában csak ott lehet kijutni, ahol bejöttünk,  és itt igazán sokba kerül egy tévedés.

A jövőt firtató kérdésnél Zsolt elárulta, hogy a közeljövőben nem tervez újabb kalandot, a családjával szeretne több időt tölteni, de felkérés bármikor érkezhet. Szeretné, ha év végére a fiókban heverő hatalmas nyersanyagból egy újabb film készülne, bár ez a támogatások híján még várat magára. Az utóbbi négy évben két hónapot Szudánban, a Vörös-tengeren töltött, ahol az illegális cápavadászoktól kezdve nagyon sok mindent felvettek. Zsolt – ha csak teheti – maga vágja filmjeit, mivel egy jó filmnél hetven százalékot jelent az ötlet és a vágás, csupán harminc százalékot ad hozzá a felvett anyag.

Beszélgetésünkkor a környezetvédelem is szóba került, és megtudtam: sajnos a tengeren úszó szemétsziget nem legenda. Mivel Sásdi Zsolt a világ számtalan pontján járt, látta azokat az ázsiai és dél-amerikai tengerpartokat is, amit az európaiak nem láthatnak. Ott az ember hajlamos azt képzelni, hogy a világ nejlonzacskókból áll. Így, ha hallgatnak az év férfijára, akkor nem visznek haza több zacskót a boltból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!