Púder Nélkül

2011.02.05. 06:59

A divatos body art nem csak a testet formálja át

Az első óra után meglepődve tapasztaltam, hogy vannak izmaim, összegezte mosolyogva tapasztalatait a két hónapja rendszeresen body art órát látogató hölgyvendég. – Annyira elfáradtam, hogy másnap alig bírtam megmozdulni – folytatta beszámolóját a manapság nagy népszerűségnek örvendő sportról, Komáromy Julianna. Kívülről talán nem tűnik fárasztónak, de amikor percekig tartani kell egy- egy bonyolultabb pózt, akkor érezzük igazán, hogy nem csak légzésről és meditációról szól ez a sport.

Kiss Anna

A különböző irányzatok, így a jóga, a pilates és a gyógytorna gyakorlataiból is építkező, magyarul testművészetnek hívott mozgásforma áldásos hatásairól az oktatót, Seress Annát kérdeztük.


– Talán furcsán hangzik, de az egyik legnagyobb kihívás, hogy az egész napos munkában elfáradt embereket sikerüljön ráhangolni az órára éppúgy lélekben, mint testben – mondta a szakember. – A tökéletes ellazulás egy hosszú folyamat eredménye. Óráról órára könnyebb lesz, de dolgozni kell érte. Külön figyelmet kell fordítani a megfelelő légzéstechnikára, a gyakorlatok pontos végrehajtására. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túlzottan figyelnek rám, hogy mit mondok, hogyan instruálom őket. Ez nem jó, ugyanis a hangomat akkor is hallják, ha önmagukat figyelik a tükörben, és úgy sokkal hatékonyabban tudják végrehajtani a gyakorlatot.


Egy más típusú, aerob edzéshez képest a body art lassúnak, unalmasnak tűnhet. De ez csak a látszat. – A test minden izma keményen dolgozik, a rengeteg statikus erő pozíció miatt formásabbak, szálkásabbak leszünk. Ráadásul a könnyen elsajátítható mozdulatsorokban megvan az úgynevezett flow, amely egyfajta intenzív áramlást jelent. Tehát az is elégedett lesz, aki a dinamikusabb sportokat kedveli. Az órán a már bemelegedett izmokat nyújtjuk, ennek segítségével rengeteget javul a hajlékonyságunk. Inkább hölgy vendégeim vannak, de szinte bárki kipróbálhatja. Sőt az időseknek különösen ajánlott, hiszen a torna nagyban hozzájárul az esetleges mozgásszervi problémáik megoldásához. Akinek igénye van az ilyenfajta mozgásra, az már rendelkezik egy bizonyos szellemi érettséggel és felismeri, hogy egyszerre lehet a testet és a lelket is próbára tenni. Ugyanis amellett, hogy a body art hatékonyan átmozgatja a testünket, izmainkat, a belső feltöltődésre, relaxációra is lehetőségünk van.


– Az óra végén van idő a kikapcsolódásra. Olyankor valódi pihenés zajlik, az oktató „magára hagyja” a vendégeit a gondolataikkal. Azokat az energiákat, amelyeket a mozgással létrehoztunk a testben átalakítjuk szellemi kikapcsolódássá. Eddigi tapasztalatom szerint, a kemény, megerőltető munka ellenére, egy pihentebb, kisimultabb ember fog távozni a teremből.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!