Púder Nélkül

2011.06.12. 05:26

A legkisebb boszorkány - Lehőcz Zsuzsa a meséből

Lehőcz Zsuzsa (23) Temesváron született, Kolozsváron végezte az egyetemet, és egy éve Szombathelyen van a Mesebolt Bábszínházban szerződéssel. Úgy tűnik, marad is.

Merklin Tímea

- Színész szakon végeztem. A báb akkor kezdett érdekelni, mikor másodéven választható tantárgy volt. A szombathelyi lehetőség egy égi szerencse folytán jött. Tavaly ilyenkor fejeztem be a hároméves egyetemi alapképzést. A gazdasági válság miatt a román kormány zárolta az állami helyeket a színházakban. Ami azt jelentette, hogy ha valaki otthagyja az állását, vagy állásából nyugdíjba megy, megszűnik az a munkahely. A romániai tizenegy színházból 9-10 állami, ezek nagyrészt Erdély területén vannak. Ez megnehezítette az elhelyezkedésünket. Ráadásul a legtöbb színházban sok a fiatal. Nem öregszik ki az a szerepkör olyan gyorsan, amilyen iramban termelődik a nyomában az ifjú színészgeneráció. Nem sokunknak volt alternatívája. Rumi László, a neves magyarországi  rendező épp Erdélyben járt. -

Jóbarátja Palocsay Kisó Kata, akitől mi a bábot tanultuk, és akivel készítettünk közösen egy bábelőadást egyetemi programon kívül.  Ezt játszottuk gyerekcsoportoknak szerdánként két előadást ajándékba. Nagyon élveztük.  Rumi László megnézte az aznapi kettőt, aztán beszélgettünk. Kérdezte ki tud elhelyezkedni, ki nem, érdekelne-e minket magyarországi munka. Veszprémben és Szombathelyen volt lehetőség  - meséli Lehőcz Zsuzsa.

- A veszprémi felvételire nem tudtunk elmenni, mert akkor még iskola volt, de Szombathelyre eljöttünk Erdélyből öten. Közülünk kettőt, Szabó Tamást és engem vett fel Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója. A felvételin nem csak mi öten voltunk, hanem  legalább harmincan, neves bábszínházi stúdiók növendékei is. -

Lehőcz Zsuzsát először a Lázár Ervin mesében, a legkisebb boszorkányként láthatták a Vas megyei gyerekek. Aztán Mária volt a karácsonyi misztériumjátékban, játszott A kíváncsi kiscsikó című pöttömszínházi előadásban. Ez utóbbit megelőzően sokat jártak a Módszertani Bölcsődébe a picikkel játszani, megfigyelni, mi érdekli őket, mi nem, hiszen korábban nem volt tapasztalatuk ilyen apróságok természetéről. Megtanulták, hogy legjobban az emberi arc játéka köti le az apróságokat, és szeretnek bekapcsolódni a játékba, mert ha ők nem csinálhatják, amit látnak,  odébb állnak.

A kipróbált tevékenységekből, ötletekből jött létre A kíváncsi kiscsikó című előadás - tudjuk meg. Ezt az előadást szeretjük legjobban. Hatalmas élmény, ahogy felderül a babák arca a játék közben, és a legvadabbul bömbölő  gyerek is elhallgat.

Lehőcz Zsuzsa kedvese Erdélyben maradt, mert még nem fejezte be a tanulmányait. Ő mesterképzésre jár, a turizmus három éves alapképzésre területfejlesztést tanul. Utazással hidalják át a távolságot (Kolozsvár 750 kilométer) és persze skype-pal. 

- A barátom havonta egyszer eljön néhány napra vagy egy hétre. Ünnepekre én megyek haza, lehet, hogy csak Temesvárra, hogy a szüleimet is lássam, és akkor ő is odajön. Temesvár csak 500 kilométer. Tervezni még nem mertünk. Még egy évadot biztosan maradok Szombathelyen. Aztán nem tudom. Azért nagyon szimpatikus ez a munka, mert megtanulhatom a bábos technikákat, amikből az egyetemen kevés volt. Jó, hogy itt állandó munka van. Más színházaknál dolgozó kollégáim panaszkodnak, hogy keveset játszhatnak. Itt kevesen vagyunk, sok a munka, úgyhogy mindenkinek jut olyan szerep, amiben megtalálhatja magát. Szerencsére folyamatosan  kínál a Mesebolt Bábszínház olyan lehetőségeket, amelyek során fejlődhetünk. Az itteni  színház vezetésének fontos, hogy az emberei egyre jobbak legyenek. Most például gólyalábazni is tanulunk. -

A CSILLAGVITÉZ SZERELME LESZ

Sütő András darabját dolgozza fel a Mesebolt Bábszínház nyáron a Kőszegi Várszínházzal közösen.  Lehőcz Zsuzsa  lesz Kancsóka (Csodácska),  vagyis éppen a Csillagvitéz szerelme az azonos című mesében. A sztori: az égiek megtiltják a sírást, de Kancsóka megszegi a szabályt, ezért jogot formál rá, eljön érte a Halál, és feleségül akarja venni. De Csillagvitéz sem rest, elindul, hogy kiszabadítsa a szerelmét... A mesét egy hét múlva kezdik próbálni. Zsuzsinak addig van szabadideje: újabban uszodába jár, két hónapja vett egy biciklit, azzal teker a városban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!