Púder Nélkül

2010.09.09. 06:49

A szexshop nem tabu: Martini ízű sikosítótól a pénisz alakú sípig

Kellemesen borzongató emlékeket idéz első szexshopbeli látogatásunk: a tabu és a fiatalkori kíváncsiság érzése keveredik, noha ma már nem számít tiltott dolognak.

Horváth Viktória

Bár a legtöbb ilyen bolt ajtaján ott a 18-as karika, az internetnek köszönhetően a fiatalok tökéletesen tisztában vannak vele, mit lehet ott kapni, sőt talán már be is szereztek egy-két dolgot otthonra. Persze, ma már nem számít elítélendőnek egy ilyen boltba betérni, hiszen nem a szexmániások és a perverzek tárháza ez, mint azt néhányan gondolják. Körbenéztünk és érdeklődtünk, kik vásárolnak itt és mi az, ami a legkelendőbbnek mondható.
Talán sokakat meglep vagy éppen nem, de a hölgyek adják ki a vásárlók nagyobb részét: ők azok, akik határozott kéréssel, kérdéssel jönnek, nem lacafacáznak, nem pirulnak, hanem kijelentik, nekik éppen Martini ízesítésű sikosító az álmuk vagy barackillatú ehető fehérnemű. Jó ideig elnézegetnek, s általában nem egyedül, hanem barátnővel jönnek.


Az urak ennél szégyenlősebbek, esküsznek, hogy az a segédeszköz a barátjuknak kell, aki túl félénk eljönni, s őket kérte meg.  Szinte soha nem vásárolnak szexis ajándékokat, mint például a pénisz alakú síp vagy a meztelen felsőtestet ábrázoló konyhai kötényke. Persze a férfiaknál is akadnak kivételek, akik határozott fellépésűek: ők azok, akik nem egyedül érkeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!