Púder Nélkül

2016.03.06. 08:22

Amikor virágba borul a város - Kocsis Korinna, Fekete Linda és Szarvas Magdolna a nőnapról

Március 8-a a nemzetközi nőnap. Ismert nőket faggattunk arról, mit jelent számukra a mai rohanó világban ez a nap.

Peltzer Géza

Kocsis Korinnát nem kell bemutatni a megyében élőknek. 2008-ban ő nyerte el a Vas Megye Szépe címet, s azóta nagy utat tett meg a magyar modell. 2009-ben Ő lett Miss Earth Hungary, a világversenyen bejutott a Miss Bikini finalistái közé, a közönségszavazáson második helyen végzett. Több éve modellkedik, a világ számos helyére hívják. Korinna idén Párizsban kezdte az évet, jelenleg itthon van, de már csak pár napig, mert a jövő héten indul néhány hétre Amerikába. Sosem volt kint korábban, pedig meglátása szerint nagyon jók a modellügynökségek és sokkal több munka van ott, mint idehaza. Elmondta, hogy a következő állomás újra Európa lesz, mert április elején Kölnben dolgozik majd. Szerencsésnek tartja magát, mert itthon is nagyon sok munkája van mint modell, és emellett lassan három éve lesz már annak, hogy Király Beáta divattervezővel saját ruhakollekcióját is útnak indította. Folyamatosan új és általában pozitív impulzusok érik a munkája során, ezért igazán hálás, hogy tényleg azt csinálhatja, amit szeret. Kikapcsolódásként - az edzés mellett - egészen új hobbijai lettek: év elején elkezdett festeni, salsát tanulni és lovagolni is.

Kocsis Korinna Párizsban kezdte az évet, jelenleg itthon van, de már csak pár napig, mert a jövő héten indul néhány hétre Amerikába. Elmondta, hogy a következő állomás újra Európa lesz, mert április elején Kölnben fog dolgozni. A nőnapot ő is várja, hiszen ilyenkor a család férfitagjai mindig meglepik valami aprósággal. (Fotó: Gergác Tibor)

Korinna ízig-vérig nő, így őt is megkérdeztük arról, hogy mit jelent számára a nőnap.

- Személy szerint egyszerűen imádom, hogy nő vagyok - kezdi a beszélgetést Korinna. - Nyilván vannak különböző kultúrák, ahol sajnos a nőket nem tartják egyenlő félnek. Viszont örülök neki, hogy manapság az üzleti életben is szép sikereket érnek el a nők és egyre jobban értékelik őket. Azt gondolom, nem egy nap kellene, hogy nagyobb figyelmet kapjunk, hanem egész évben kijárna a megfelelő tisztelet nekünk. Nőnapon engem is köszöntenek, általában virágot, édességet kapok. Nem az érték számít, hanem az, hogy gondolnak ránk. Sokszor egy apró gesztus sokkal többet ér bármilyen drága ajándéknál.

Kocsis Korinna elárulta azt is, hogy a családja férfitagja rendszeresen meglepik a nőket apróbb ajándékokkal, ám nem csak ezen az egy napon. Az édesapja például évközben is kedveskedik az édesanyjának 1-1 szál virággal, amikor pedig otthon van, neki is jár az ajándék. Szerencsés, hiszen a bátyja is maximálisan figyel az ehhez hasonló alkalmakra. Korinna tavalyelőtt Spanyolországban töltötte a nőnapot, emlékezetes maradt számára.

Arról is faggattuk, hogy szerinte, ha nőnap van, akkor férfinapot nem kellene-e tartani! Kérdésünkre így válaszolt: - Dehogynem! Ebből a szempontból teljesen igazuk van azoknak a férfiaknak, akik reklamálnak azért, hogy miért nincs férfinap. Szerintem ők is megérdemelnék, hogy legyen egy nap az évben, amikor még több figyelem terelődik rájuk. Biztosan meglepném őket én is valami aprósággal.

Fekete Lindának, a Weöres Sándor Színház művészének csupa szép emlék jut eszébe a nőnapról. Sok emléke van, hiszen már kislánykorában megköszöntötte nőnapkor édesapja. Lánytestvérével együtt mindig cserepes virágot kaptak ilyenkor.

- Amikor feltetted nekem a kérdést, hogy mi jut eszembe a nőnapról, a másik gondolat rögtön az volt, hogy lehetne minden héten egyszer - mondja. - Én amúgy nagyon szeretem ezt a napot. Ilyenkor szinte virágba borul a város, és loholó férfiakat látni csokrokkal a kezükben. Mindig arra is gondolok, hogy jó lenne, ha nemcsak a virágról, meg a finom csokiról szólna ez a nap, hanem arról is, hogy a nőknek a kedvükben akarnának járni a férfiak. Hozzáteszem, kicsit talán baj, hogy mi nők annyira küzdöttünk az egyenjogúságunkért, hogy már talán nem vagyunk annyira nők, mint kellene. Lassan már mi kezdeményezünk a párkapcsolat létesítésében, ezzel megcsorbítva a férfiak önértékelését, akik szinte zavarban vannak emiatt, nehezen találják szerepüket ebben a megváltozott közegben. Itt, a színházban mindig megtartják a nőnapot. A társulatnak több nőtagja van, mindannyian várjuk március 8-át, amikor a Zoltánokról sem feledkezünk meg sosem.

Fekete Lindának szép emlékei vannak gyerekkorából a nőnapról (Fotó: Mészáros Zsolt)

- A szimfonikus zenekarokban világszerte nagyon kevés a nő, évszázadokig kizárólag férfiak lehettek tagok. Az ütőhangszeresek között pedig különösen kevés a hölgy. A sok szép dolog mellett, ami ilyenkor nőnapkor elhangzik, azt is el kell mondani, hogy egy nőnek, ha azt akarja, hogy elismerjék, még ma is többszörösét kell letennie az asztalra, mint egy férfinak - teszi hozzá a Szarvas Magdolna, a Savaria Szimfonikus Zenekar művésze.

Szarvas Magdolnának mindig a tavasz kezdetét jelenti a nőnap (Fotó: Nábrádi Szabolcs)

- Én nagyon szeretem a nőnapot, számomra a nőnap minden évben elsősorban a tavasz kezdetét jelenti. Mindenütt virágot látni ilyenkor. Amióta zenekari tag vagyok itt, mindig gondolnak ránk, és számítunk is erre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!