Púder Nélkül

2010.09.17. 11:50

Babatanácsok: a napirend igen fontos

Speciális zenei foglalkozás babáknak, baba-mama klub, babatorna, babaúszás, babaangol - mind-mind nagyszerű lehetőség a legkisebbeknek és az édesanyáknak, hogy kimozduljanak. A szakember azonban azt mondja, bánjunk csínján a programokkal, mert az egy-két éves gyerkőcnél az állandóság a legfontosabb, nem a társasági élet.

B. Virág Rita

Jól emlékszem még az első hónapokra gyermekünk megszületése után. Altatás, pelenkázás, etetés - nagyjából ezen három dolog körül forgott az életünk. A napi kétszeri séta a délelőttök és délutánok csúcspontját jelentették. Ahogy kislányunk cseperedett és tágult ki számára a világ, úgy lépegettem vissza én is korábbi életembe. A rendszeres sétákon kívül heti egyszer baba-mama klubba jártunk, ahol mindketten kitűnően éreztük magunkat. Gyerkőcünk azért, mert más babákkal is találkozott, én pedig, mert újból élvezhettem a felnőtt társaságot. Olykor szerettem volna még több programot, azonban próbálkozásaimra bébink hevesen reagált: köszöni, de egyelőre ennyi is elég.

- Valóban, a kicsiknek heti egyszer bőven elég a társaság - hangsúlyozta Krenhardtné Rajki Melitta védőnő. - Ugyanis a legkisebbeknek a számunkra unalomig ismételt napirend jelenti a biztonságot. A csöppségek rövid idő alatt megtanulják, hogy adott napon mi után mi következik, ehhez viszonyítanak, és nehezen tűrik a változatosságot.

A védőnő valamennyi babás foglalkozást jónak tartja, ám a szülőknek nem szabad a bőség csapdájába beleesni.

- Sokan azt hiszik, minél több ismeretet meg kell adni gyermeküknek, ezért alighogy járni tud a csemete, cipelik mindenfelé. Pedig nem feltétlenül ez a helyes irány - húzta alá.

A szakember javasolja: otthon is igyekezzünk értékesen eltölteni az időt gyermekünkkel. Ugyan sokan csak óvodás korban ismerkednek meg a gyurmával, a filctollal és a vízfestékkel, megfelelő felügyelettel már korábban kipróbáltathatjuk ezeket.  

A gyurmával megtanulnak nyomni, fogni, az ecset, a filctoll a rajzolási technikát, a kreativitást, a kézmozgást alakítja. Azt se feledjük, hogy a kicsiknek a túl sok információ, élmény megterhelő, ilyen téren három-négy éves kora körül várhatunk tőlük többet - magyarázta a szakember.

Együtt éljük át az örömöket

Eszenyi Bernadett testnevelő évek óta tart baba-mama tornát egy-három éves kicsiknek és szüleiknek. Az egykori tornász elmondta, a totyogók és a kisgyermekkorban lévők mozgásigényét igyekszik kielégíteni a foglalkozásokon, ahol olyan természetes mozgásokat végeznek a picik, mint a kúszás, a futás, a szökellés.

- A szülők átélhetik a gyerekükkel az első ugrást, ahogy a kicsi először végigegyensúlyoz a gerendán. Később az óvodában, iskolában ezt már nem teheti meg, ki van rekesztve abból, hogy elsőnek lássa, mondjuk amint csemetéje először írja le a B betűt. A közös programnak épp ez a lényege, együtt meg- és átélni az apró sikereket - vélekedett a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!