Púder Nélkül

2012.01.10. 12:46

Egyre több a téli esküvő

Egyre több a fagyos frigy, mármint a téli házasságkötés Nagy-Britanniában, aminek oka, hogy jóval olcsóbb az egész ceremónia.

MTI

A takarékosságot a gazdasági válság annyira előresorolta a szempontrangsorban, hogy egyes vidékeken 15 százalékkal nőtt az október és március között összeházasodók száma a korábbi esztendőkhöz képest, a kifejezetten téli esküvők pedig immár az összes frigy 30 százalékát "adják" Nagy-Britanniában.
   
A kiadások nagyjából és átlagosan egynegyeddel alacsonyabbak, mint az esküvői főszezonban, azaz nyáron a lakodalmi helyiségbérlés, az ételszolgáltatás szerényebb díjszabásai okán. A házasulandókat az időjárás nem riasztja, sőt egy kicsit a tél felé tereli, ugyanis nyáron jöhet hirtelen rossz idő, télen viszont biztosan nem számít senki túl jóra, így a párnak egy dologgal kevesebbért kell izgulnia. 
   
A The Daily Telegraph című brit lap esküvőszervező cégeknél végzett felmérése szerint a téli nászok a ruhatervezők munkáját is színesítik: gyakoribb az eltérés a hagyományos fehér menyasszonyi öltözéktől, mint nyáron, főként a vörös kedvelt.
   
Mindezen túl a nászajándékok terén is mutatkozik "szezonalitás": a "téli" párok kívánságlistáján meleg plédek is szerepelnek, míg a "nyáriakéról az ilyesmi teljesen hiányzik.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!