Púder Nélkül

2010.12.23. 14:51

Hogyan ússzuk meg az ünnepeket gyomorfájás nélkül?

Az év végi ünnepekhez hozzátartoznak a finom és bőséges ételek. Ha átgondolt menüvel készülünk, és elfogadunk néhány jó tanácsot, nem kell lemondanunk a finomságokról és a gyomorfájást is megúszhatjuk.

Osváth Sarolta

- Legfontosabb lépés a bevásárlás, tervezzük meg okosan, hiszen akkor dől el, hogy az egyes élelmiszerekből mennyi kerül az asztalra - tanácsolják a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szakemberei. Gondoljunk arra, hogy minden étkezésnél kerüljön az asztalra saláta, akár önálló fogásként, akár köretként. A desszert mellé – vagy helyette - tálaljunk fel gyümölcsöt, almát, banánt, narancsot és meg fogjuk látni, hogy nagyobb népszerűségnek örvendenek majd, mint a krémes, nehéz sütemények. gondolnánk. Ráadásul vitamindúsak és a rostok az emésztést is segítik. A süteményeket is készítsünk inkább gyümölcsökkel vagy pudinggal és cukor helyett édesítőszerrel, ezeket a fogyókúrázók, illetve a cukorbetegek is fogyaszthatják.

- A magyar családok nagy részénél a halfogyasztás csak karácsonykor jellemző, pedig ideális az lenne, ha hetente legalább egyszer rendszeresen ennénk halat. Próbáljuk ki a zsírszegény eljárásokat, pároljunk, grillezzünk, ha pedig sütünk-főzünk, akkor azt teflon- vagy cserépedényben, sütőzacskóban tegyük. A levesek, mártások habarásához használjunk kefirt, 12 százalékos tejfölt vagy 1,5 százalékos tejet.

Tudatosan tervezzük meg a rokonlátogtaásokat, hiszen vendégségben nehéz – és udvariatlanság – ellenállni a kínálásnak. Ezért ha tudjuk például, hogy vacsorára vagyunk hivatalosak, érdemes az ebédet könnyedebbre fogni. Ne együnk egyszerre sokat, inkább naponta többször és keveset együnk. Semmiképp sem szabad kihagyni a reggelit és az ebédet azért, hogy majd jó éhesen habzsolhassunk az ünnepi vacsorából. A megmaradt „sütiket” nem kell pár nap alatt megenni, csak azért, hogy meg ne maradjon, majdnem mindent le lehet, fagyasztani.
Az ünnepek alatt különösen fontos a mozgás, szakítsunk rá időt, napi fél-egy  óra testmozgás elegendő ahhoz, hogy Karácsony után bátran álljunk a mérlegre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!