Púder Nélkül

2011.05.11. 07:09

Napbarnított bőr: szép, de veszélyes

Vezető amerikai bőrgyógyászok a jövőben ijesztően megemelkedik a rosszindulatú bőrdaganatok gyakorisága, mivel a mai serdülők ugyan tisztában vannak a napozás veszélyeivel, mégis vállalják a kockázatot a napbarnított bőrért.

MTI

Az Amerikai Bőrgyógyászok Akadémiájának jelentésében Darrel S. Riegel, a bőrön megjelenő rosszindulatú daganatok kérdésével foglalkozó bizottság vezetője beszámolt arról, hogy a 12-17 éves amerikai fiatalok mennyire ismerik a napsugárban lévő ultraibolya-sugárzás rákkeltő hatását. A vizsgálat 505 tizenéves, 251 lány és 254 fiú megkérdezésével készült.
   
A kutatók az Egyesült Államok teljes területéről vontak be fiatalokat, hogy képet kapjanak a helyi ifjúság napozásra vonatkozó szokásairól és ismereteiről. Mint kiderült, ennek a korosztálynak 79 százaléka tudja, hogy bőrének barnulása veszélyt jelent a későbbi rosszindulatú folyamatok keletkezése szempontjából.
   
A megkérdezettek 81 százaléka azzal is tisztában van, hogy a tinédzserkori leégés fokozza a rosszindulatú bőrfolyamat felnőttkorban való megjelenésének kockázatát. Ennek ellenére a tinik 60 százaléka bevallotta, hogy bőre tavaly nyáron alaposan leégett.
   
A szakemberek elismerik, hogy a tizenévesek élete tele van nehezen betartható intelmekkel. Akár a dohányzás, az alkohol fogyasztása vagy a drog kerül szóba, azonnal tudatják velük, hogy ennek súlyos következményei lesznek a későbbiekben. Ezek sorához még a napozás is hozzáadódott.
   
A tizenévesek 66 százaléka szerint csinosabb, aki szép barna, 47 százalékának az a véleménye, hogy a jó bőrszínű ember egészségesebbnek is látszik, mint aki sápadt. A bőrgyógyászokat riasztják ezek a válaszok, mivel a válaszolók 38 százaléka ismer valakit, akinek bőrrákja van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!