Púder Nélkül

2011.09.04. 10:40

SzekérAnya blogja: Zizike a konyhakész fiúk között

Nézem, ahogy előttem mennek édes hármasban, kézen fogva. Zizi gyakorlatilag képtelen sétálni a boldogságtól, fickándozva, ugrándozva halad, hol egyik, hol másik nagytesóra pillant büszkén és persze folyamatosan csacsog.

Vas Népe

Valahogy picikoruktól fogva összenőttek. A fiúk egymáshoz természetes módon, hiszen köztük csak 4 év a korkülönbség és Dávid tökéletes nagytesó-anyag. Aztán eltelt 17-21 év és kistestvér érkezett, ráadásul egy kislány.
Egyéniségükből adódóan nagy szeretettel és csodálkozással várták és biztosan, legalábbis nagyon hinni akarok benne, hogy a szülői nevelés hatása sem tűnt el nyomtalanul. Mindenesetre abszolút nagy harmóniában élnek: Zizi és bátyjai.

Dávid, a legidősebb, Zizi tanító mestere, akár számolás tanításában, akár a német nyelv alapjainak elsajátításában, amit én korainak ítélek, Zizi fogékonysága mégis őt igazolja. Olivér az igazi falkatárs, vicc-és mókamester, aki képes százszor is a bokorba zuhanni, csakhogy megkacagtassa kishugát.

Mellesleg mindkét fiú önként etet, pelenkáz, szívesen őrködnek is ha kell, így abszolút konyhakészen adom át őket párjaiknak. Komoly logisztikát igényel, hogy az összes gyermekem együtt legyen, ezek a napok őserővel töltenek fel engem is. Jó, ha csak úgy lógatjuk a lábunkat, vagy kirándulunk, mindegy, csak együtt legyünk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!