Púder Nélkül

2011.05.05. 13:15

Testvérek közös útja a jóga és kiteljesedés felé

Az egyik szőke, a másik sötétbarna, de ugyanazt képviselik már évek óta: Dedics Andrea és a Kornélia tudatosan élnek, és adják át tudásukat másoknak is.

Kocsis Noémi

A szoros testvéri együttműködésnek - talán nem véletlenül! - része az is, hogy Dedics Kornélia és Andrea közösen szervezik a születés hete fehérvári rendezvényeit, saját stúdiójukban adva otthont a programok egy részének. Ezek természetesen kötődnek mindkettejük hivatásul választott életmódjához, a jógához. Bár manapság sokan foglalkoznak már jógával, mégis adódik a kérdés, hogy kerül egy, turizmus-vendéglátásban dolgozó közgazdász, meg egy, legutóbb a gáziparban tevékenykedő, most második kicsinyével otthon lévő kertészmérnök a jógaászanák világába? Mint először is kiderül: aki tényleg keresi a maga útját, az meg is találja.

- A nővérem kezdett kundalini jógára járni - kezd a történetbe Andi. - Én akkor Angliában dolgoztam éppen, amikor Kornélia felhívott, hogy ezzel foglalkozna. Nekem is tetszett, hazajöttem, s hamarosan megvettük és megnyitottuk a stúdiót.
Az immár negyedik éve működő stúdióban Andi kundalini és kismamajógát is oktat. Mint mondja, korunkban a nőknek is muszáj a tudatosság felé haladni, számára ezt a tudatosságot a jóga hozta meg. Problémáink, és a minket nőként érő rengeteg stressz, munkahelyi feszültség a szaporítószervekre is jelentős, sajnos negatív hatással van. Sokan küzdenek a "nem akar jönni a baba" helyzettel; azoknál a pároknál, akik ezzel a gonddal jártak jógázni Andiékhoz, hamarosan kopogtat a gólya... Andi vallja, minden bennünk van, s akiben csak egy pici szikra is feltámad azirányban, hogy változtasson az életén, az előbb-utóbb megtalálja hozzá az eszközt.

A testvérpár hasonlóképpen mosolygós, pozitív kisugárzású másik tagjáról, a néhány évvel idősebb Kornéliáról - tekintve nyugalmát és oldott közvetlenségét - talán senki sem mondaná meg,  milyen jelentőségű testi-lelki problémákat küzdött le saját útjának megtalálásával és a jóga megtapasztalásával. A ma Biatorbágyon immár két kisgyermekkel kibővült családjával élő Kornélia 15 évig élt együtt a depresszióval, pánikrohamai voltak, bár nem tudott róluk - kezelést ugyanis sosem kapott.

- A depresszió leküzdésében, de az 1999 óta meglévő cukorbetegségemben is óriási segítséget jelentett a jóga - meséli a kétgyermekes anyuka. - Már az első alkalmak nagyon sokat javítottak az állapotomon, és a kismamasághoz is ez segített hozzá. Már nagy pocakkal végeztem el a kismamajóga-oktató képzést. A születés hete rendezvénysorozathoz azért csatlakoztam, mert dúla is vagyok, s így gyakorta látom, mennyi gátlással, aggodalommal küzdenek a leendő mamák. Azért van a születés hete is,  hogy legalább az információhiány ne növelje e lelki gátakat.

Szerző: Kocsis Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!