Púder Nélkül

2011.01.21. 14:55

Varga Viktort megtalálta a szerencse a Csillag születik után

Még csak néhány hete hirdették meg, hogy újra elindul a Csillag születik elnevezésű tehetségkutató műsor, máris több, mint ötezer jelentkezőt regisztráltak. A zenei előképzettséggel rendelkező Varga Viktor ugyan nem nyerte meg a második szériát, mégis Amerikában találta magát a versenynek köszönhetően.

Matolcsi Renáta

- Rettentően elkeserített, hogy hamar kiestem, de a 11. helyemmel mégis megtalált a szerencse, a Warner kiadó lemezszerződést kínált. Jól esett, hogy csak engem akartak, teljesen úgy kezeltek engem mintha én nyertem volna meg a versenyt – emlékszik vissza a két évvel ezelőtti történésekre Viktor. – Kivittek Amerikába, Los Angelesben nagy nevek segítettek a lemez elkészítésében, a hanganyagot Malek Miklós stúdiójában vettük fel. Igaz, arról nem kérdeztek meg, milyen a stílusom, de nem is nagyon kellett, mert hihetetlen profi csapattal volt dolgom, tudták rólam, hogy a jazz-pop műfaj áll hozzám közel. Azért a dalok egy részében zeneszerzőként és szövegíróként is részt vettem.

Egyhetes amerikai útjáról szívesen és lelkesen mesél, hiszen a zenei anyag felvételén kívül a Lehet zöld az ég című dalhoz klipet is forgatott magyar és angol nyelven Galler András „Indián” rendezésében.

- Ez egyfajta image-klip volt, ami annyit jelent, hogy nem egy konkrét történetet mesél el, hanem inkább rólam szól – mondja a festésben is jeleskedő Viktor, aki a klipben vászonra viszi élete színes pillanatait: a nevadai sivatagban, majd Las Vegasban, végül Venice Beach strandján énekel boldogan.

- Hatalmas élmény volt ezeken a helyeken járni, annyi impulzus ért, hogy szinte bele is szédültem. A strandos jelenetnél a görkorizást én magam kértem Indiántól, ott ugyanis ez nagyon menő, sokan űzik, nekem is jól megy, s ezzel, úgy érzem, dinamikusabb lett a klip. Teljesen belemerültem a forgatásba, jó haver lett mindenki, Indiántól még egy tetoválást is kértem, ő ugyanis ahhoz is ért.

A nosztalgiázás után megjegyzi, a napokban forgatja le második klipjét a Jól van ez című dalhoz. – Különleges lesz mert Bergendy Péter filmrendező készíti, s arról szól, hogy mindenáron sztár akarok lenni. Minden utamba kerülő kamerába belenézek és beleénekelek, még a legkülönösebb helyeken is. Úgy gondoltam, ez egy aktuális téma, hiszen manapság hihetetlen, hogy mennyien szeretnének híresek lenni.


Viktor naptára tele előjegyzésekkel, sok fellépése van, nem panaszkodik.

- Annyi jó dolog történik velem! Elfoglalt vagyok, időm sosincs semmire, de ha ihletet kapok, rögtön zenét és szöveget írok, ruhákat tervezek, festek.
Azt mondja, megpróbál élni a lehetőségekkel, s örül, hogy nem csak az Egyesült Államokban, hanem a környező országok rádióiban is játsszák a Lehet zöld az ég (Waited all my life) angol nyelvű változatát. Extrém esküvői ruhák tervezésére is felkérték, de saját ruháinak egy részét is ő álmodja meg, egy szabóság pedig megvarrja számára. Az idei évben még jó pár dalhoz akar klipet forgatni, s utazni is szeretne.


Varga Viktor: Lehet zöld az ég

A dal angol nyelvű változata: Waited All My Life


Varga Viktor öccse jelentkezett az X-faktor-ba, ám nem válogatták be. – Az volt vele a gond, hogy még nincs elég érzelem az előadásmódjában. De nem adja fel, gyakorol – mondta az énekes, aki lemeze előtt előkelő bárokban zongorakísérettel énekelt feldolgozásokat. Repertoárjukban 5-600 dal szerepelt.


Varga Viktor és Varga Valentin Békéscsabán közösen is felléptek






Szerző: Matolcsi Renáta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!