Rábapaty

2015.10.11. 17:19

Megújult a rábapatyi evangélikus templom

Közel 30 millió forintból újult meg a rábapatyi evangélikus templom, ünnepi istentiszteleten adtak hálát a beruházásért.

Cseszkó Tamás

A rábapatyi uradalmi raktárból rendszeresen lopták a gabonát, a tolvajokat nem sikerült lefülelni. Egészen addig, míg egy alkalommal eltörött a bűnbanda szekerének a kereke. A tolvajok között egyetlen evangélikus sem volt, ez pedig annyira meghatotta a római katolikus főurat, hogy a templom építéséhez szükséges téglát ajándékba adta.

Hétköznap iskola, vasárnap istentiszteleti helyként funkcionált az épület. - A jelenlegi felújítást már 2010-ben elterveztük, 2013-ban írtuk alá a támogatási szerződést - mondta Horváth Zsolt, a rábapatyi evangélikus egyházközség felügyelője, aki hozzátette, a felújítás mellett a bővítés igénye is felmerült, hiszen az épületben korábban még vizesblokk sem működött. - A beruházásnak köszönhetően egy többfunkciós sekrestyét építettünk, de akadálymentesítettük a templomot, és új parkolókat is építettünk - fogalmazott a felügyelő, hozzátéve, hogy a fűtés és világításkorszerűsítés is megvalósulhatott.

Szemerei János püspök szenteli fel a templomot. Jobb szélén Ágh Péter. Fotó: Ohr Tibor

- Bízom benne, hogy a felszentelt templom erőssége lesz a közösségünknek - hangzott el a templom újraszentelésén, melyen köszöntőt mondtak a környékbeli nyugalmazott és aktív lelkészek, valamint a brassói testvérgyülekezet vezetője is. - A templom úgy kerül hozzánk közel, ha szeretjük, és áldozatot hozunk érte. Ha fontos nekünk Isten ügye, akkor teszünk is azért, hogy aztán Isten áldásaiból is részesedhessünk. Így maradt fent az evangélikus egyház még erős ellenszélben is, és így nőttek ki a földből templomaink akkor, amikor erre lehetőségünk volt - fogalmazott Szemerei János püspök. Dr Hafenscher Károly hangsúlyozta, a kormány egyértelmű szándéka, hogy megőrizzük és újra láthatóvá, és a szó legszentebb értelmében közhasznúvá tegyük az értékeinket.

-  Rábapatyon ez a kedves, és most már gyönyörű templom ilyen érték - hangoztatta a miniszteri biztos. - Erős vár a mi Istenünk – szól az evangélikusok köszöntése, amely egy evangélikus korál kezdősora, a 46. zsoltár alapján. Azonban meg kell mondanom, hogy bármikor hallom, katolikusként rám is nagy kifejezőerővel bír - mondta Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: ha az egyház falait meg tudjuk erősíteni, tehát a feltételrendszert is megfelelő módon kezeljük, akkor az jobb lehetőségeket biztosít a szolgálati hivatás elvégzéséhez. Most ez történik. Rábapatyon is megerősítettük az evangélikusok várát. Ez azonban nem egy olyan vár, amely a világtól elválaszt, hanem amely befogad és vigaszt ad - hangzott el. A rendezvényen részt vett dr. Kondora Bálint, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint dr. Galántai György, a Sárvári Járási Hivatal vezetője, aki személyesen köszöntötte a megjelenteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!