Receptek

2011.03.21. 14:29

Most a Buday! A mesterszakács gasztroutazásai

A végletek embere vagyok, ha szeretek valamit, akkor azt nagyon szeretem, mondja Buday Péter mesterszakács, akit arról is faggattunk, vajon otthon is ő főz-e, illetve mennyire igyekszik egészségesen étkezni.

Szabados Judit

Ha az ember ránéz, azt gondolja, ilyen a klasszikus séf, szereti a saját főztjét, jó kedélyű és árad belőle az életszeretet.
– Ilyen a mentalitásom, szeretek enni, és ebben fegyelmezetlen vagyok – meséli Buday Péter, akit hétről hétre a Most a Buday! című főzőműsorában láthatunk a Magyar Televízió képernyőjén.

– Ez nem csak egy hagyományos főzős műsor, az adott terület különlegességeit is próbálják bemutatni – meséli a mesterszakács, akinek a műsor kedvéért olykor saját félelmeivel is szembe kell nézni.
– Az egyik legérdekesebb helyszín a mecseki kalandparkban volt, ahol egy öt-hat méter magas fán készítettem el egy ételt, pedig tériszonyom van – mondja.

Nehéz elképzelni róla, de véletlenül került a vendéglátás közelébe.
– Rossz kölyök voltam a gimnáziumban, nem javasoltak volna főiskolára – emlékezik vissza Buday Péter.
– Édesanyám vendéglátásban dolgozott, így lettem szakácstanuló érettségi után. Addig eszembe sem jutott, hogy ezzel szeretnék foglalkat kozni. Az más kérdés, hogy tanulóéveim alatt, illetve fiatal szakács koromban olyan emberekkel találkoztam, olyan szakemberek tanítottak, akik láttak bennem fantáziát. Enni persze mindig is szerettem. Azóta ez tölti ki az életét, otthon mégsem ő tüsténkedik a konyhában.
– Nálunk a feleségem főz, sok gyors ételt megtanult, ami hamar elkészíthető, így beilleszthető a mindennapokba. Csak hétvégente vagy ünnepekkor szoktam otthon besegíteni – meséli. Arról faggatva, hogy otthon is előtör-e belőle a séf, szokta-e kritizálni a felesége főztjét vagy megjegyezni, hogy kellett volna bele még valami, csak annyit mond: huszonnégy éve a feleségem, már nem szólok bele. Jól főz, nagyon jól főz – teszi hozzá.


Munkája révén gyakran utazik külföldre is, bejárta már Ázsiát és Európát, egyik kedvence Japán.
– Nagyon érdekel a kultúra és a gasztronómia kapcsolódása. Bárhova megyek, ezeket a viszonylatokat, összefüggéseket nézem. Nem járok annyit áruházakba, viszont étterembe, kávézóba annál többet. Amikor Japánban voltam, akkor azt kértem, hogy az ottani kultúra és a gasztronómia kapcsolódási pontjait mutassák meg nekem. Fantasztikus élményekben volt részem, csupa olyan részein jártam az országnak, ahová turisták be sem teszik a lábukat. Szakémanufaktúrában, tésztagyárban, rizsecetgyárban, olyan helyeken, amelyeket négy-ötszáz éve egy-egy család üzemeltet. Fantasztikus tisztelet övezi az étkezést. Döbbenettel figyelem most az eseményeket, hogy micsoda tragédia történt ebben a csodálatos országban – mondja Buday Péter.

Kínai útját is különféle kalandok övezték, néha még veszélyes szituációkba is került.
– Olyan ételeket is ettem, amikről meg sem tudnám mondani, miből készültek. A hatalmas toronyépületek aljában az utcán főznek, elképesztő hely. Ismerősök révén pedig eljutottam olyan helyekre, ahová turista nem mehet. Meghívtak egy toszkánai kastélyba, ahol az ottani borászlegendákkal futottam össze, de kóstoltam már négyszáz éves balzsamecetet is. Mindenhonnan megpróbálom hazahozni azt, ami igazán megragad. De két-három hét után már szívesen jövök haza. Szeret kertészkedni és nagyokat enni, vagy csak egyszerűen családi körben otthon lenni.

– Ma már egészségesebben is eszem, mint régen. Kerüli a zsíros ételeket, de a szakmájához hozzátartozik, hogy déltől estig kóstolhat.
– Látszik, hogy rendben van a lelkem, ez a boldog házasságnak köszönhető – summázza a mesterszakács folytonos mosolygásának okát.

Szerző: Szabados Judit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!