Receptek

2017.08.16. 16:45

Szlovén gibanica Rába-vidéki módra

FELSŐSZÖLNÖK A településen működő Szlovén Mintagazdaság ebben az évben is megnyerte a Szentgotthárdi Történelmi Napok kísérőprogramjaként megrendezett étek-csatát. A győztes menü egyik fogása a Rába-vidéki gibanica volt. Ennek a szlovén édességnek a nyomába eredtünk Steffel Csaba szakács segítségével.

Tersztyánszky Krisztina

Megtudtuk, hogy a gibanica vagy gibanca mára egyfajta gyűjtőnévvé nőtte ki magát. Elsősorban a szlovének vallják nemzeti eledelüknek, de előfordul hasonló sütemény horvátok lakta területeken is.

A klasszikus gibanica - tudtuk meg Steffel Csabától - tulajdonképpen egy rakott, más néven sokrétű vagy százrétű rétes. A leglényegesebb hozzávalója a túró, amely a szarvasmarhatartó Szlovéniában gyakori és könnyen hozzáférhető eledelnek számít. Ezen kívül tartalmaz még almát, diót és mákot, ezekkel töltik meg rétegesen a rétestésztalapokat. Az egészet egy tepsibe rakják le, úgy sütik meg, majd nagy kockákra vágva kínálják.

Steffel Csaba az őrülten jó ételek mestere. Szeret kísérletezni

A szlovéniai hegyvidéken vendégeskedve viszont a felsőszölnökiek egy merőben másfajta gibanicát kóstolhattak. Kiderült, hogy azon a tájon egy kelt tésztából készült süteményt neveznek így, amelyet túróval töltenek meg.

- Akkor jött az ötletem, hogy legyen nekünk itt a Rába mentén is egy Rába-vidéki (Porabska) gibanicánk - meséli Steffel Csaba szakács és gasztroblogger, akinek három fő jelszava: fantázia, bátorság, jó étvágy. A Szentgotthárdi Történelmi Napok étekcsatájára egy nagyon könnyű kelt tésztából készült gibanicát kísérletezett ki, túróval, almával és mákkal töltve, melynek tetején megjelenik a hagyományos réteslap is.

A szlovén konyha remekei, amelyekkel a gasztrocsatát megnyerték, a következők voltak: húsleves zöldségekkel, gerslivel, kolbászos burgonyaleves, szlovén módra készült dödölle, zöldséges marharagu, csevapcsicsa pirított krumplival és ajvárral, tökmag-olajos zöld túróval töltött csirke bársonyos tört burgonyával és a Rába-vidéki gibanica.

Előkészületek

Hozzávalók a kelt tésztához: 45 deka liszt, 2 deci tej, 3 deka élesztő, 6 deka vaj, 2 evőkanál cukor, csipetnyi só és 1 tojás. Ebből a mennyiségből 2 karika készül. Aki csak egyet szeretne készíteni, az felezze meg a hozzávalókat!

A töltelékhez: fél kiló túró, 2 tojás, egy 500 grammos tejföl (ennek egy részét majd a kenéshez használjuk föl), 5-8 deka cukor, 2-3 evőkanál búzadara, egy csomag vaníliás cukor.

Szükségünk lesz még ezen kívül 10 deka cukrozott, darált mákra (ízlés szerinti arányban), 2 almára és egy csomag 8 darabos réteslapra.

Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet a csipet sóval elkavarjuk, a közepébe mélyedést készítünk. Ebbe beleütjük a tojást és beleöntjük a felfutott élesztőt. A dagasztást először erős keverőlapáttal végezzük, így lesz a tészta lazább szerkezetű. Amikor a tészta kezd összeállni, hozzáadjuk az olvasztott, de nem forró vajat, beledolgozzuk, majd gyors mozdulatokkal kelt tésztát dagasztunk. Ha a tésztát túl tapadósnak találjuk, a kezünket lisztezzük csak, hogy ne vigyünk bele túl sok lisztet a masszába!

A túró nem hiányozhat a sütiből. Tejföllel, tojással, cukorral és búzadarával keverjük össze!

A tésztát két cipóra osztjuk és langyos helyen, konyharuhával letakarva 25-30 perc alatt a duplájára kelesztjük. Amíg a cipók megkelnek, elkészítjük a különböző töltelékeket.

Az almát héjával együtt kockára vágjuk, félretesz-szük. A túrót összekeverjük három evőkanál tejföllel, a cukorral és a búzadarával. A mákot elkeverjük a kristálycukorral.

Figyeljünk a hajtogatásra!

A megkelt cipókat sodrófával 30-32 centiméter átmérőjű körlapra nyújtjuk. Megkönnyítjük a munkánkat, ha a lapokat már ebben a fázisban, a sodrófával feltekerve át-emeljük a sütőpapírral kibélelt tepsire és ott folytatjuk a formázást, mert megtöltve már nehezebb lesz átemelni őket. A továbbiakban egy lap elkészítését ismertetjük, ugyanezeket a műveleteket végezzük el a másik körlappal is.

A tészta szélét ráhajtogatjuk az almára. Így egy peremet kapunk

A széleken a lapot a tészta peremétől pár centiméterre megrakjuk a kockára vágott alma felével, majd ügyes mozdulatokkal visz-szahajtjuk az almára a tésztát. Így megkapjuk a gibanicánk peremét.

Ezt követően a tészta alját meghintjük a mák negyedével, majd ezen egyenletesen eloszlatjuk a túrótöltelék felét. A túró tetejét két réteslappal lefedjük úgy, hogy a lelógó széleket "rongyosan" visszahajtjuk.

Középre kerül a túrótöltelék és a darált, cukrozott mák

A maradék tejföl felével megkenjük a réteslapot, majd ráhintjük a maradék cukrozott mákot. Ezt is lefedjük két réteslappal, ezt is hasonlóképpen visszahajtogatjuk és a tetejét megkenjük tejföllel.

Előmelegített sütőben 170 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük. Egy kevés pihentetés után porcukorral meghintjük a tetejét és cikkekre vágva tálaljuk.



 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!