Termék, látványosság és a turisztika együttéléséről (x)

Talán már akkor is, amikor évszázadokon keresztül a magyar szarvasmarha kereskedelemből származott a királyi udvar és főuraink bevételeinek zöme. Évente vágó súlyú állatok százezer számra lábon indultak a nyugati városok, és így Augsburg piacaira és vágóhídjaira. Nem véletlenül hívták egykor Magyarországot Európa hús éléskamrájának.

A magyar ökrök friss vagy érlelt húsából a középkori háziasszonyok több mint nyolcvan féle ételt tudtak készíteni. Sózva, füstölve tartósították a cipónyi húsokat, vagy éppen   húrba, bélbe gyömöszölve  , immár a kolbászokat, szalámikat. A szürke tehén tejét ették, itták vagy feldolgozták. Vaj, sajt, tejföl, savó, író, túró, zsendice meg gomolya készült belőle.

Az ökör vérét megszárították, porították, majd hamuzsírral és különféle sókkal elegyítve vált festékké, s használták fa, kelme és fonal színezésére. A vágott jószág kifejtett faggyújából fehér szappant főztek. Az olvasztott faggyúból mártogatással vagy öntéssel formázták a gyertyákat. A jószág megtisztított, sodort, kénnel füstölt, feszítve szárított, majd tajtékkővel simára dörzsölt és olajjal puhított bele nem más, mint a régi zeneszerszámok húrja.

A gondosan megtisztított csontokból vált furulya, tégely, dobozka, korcsolya, kés, ár, golyó, dísz vagy pipaszár, meg miegymás. Az inas, porcogós csontokból főzött kocsonyát kihűtve feldarabolták. Így került az olvasztható enyv az asztalos, könyvkötő vagy kalapos mesterekhez.

A hosszú szarvaik kikészítés után karcolással vagy faragással ékítve váltak kürtökké, ivó tülkökké, fűszeres edényekké meg tokokká. Ha tűzben vagy forró vízben lágyítják, palástja könnyen felhasítható, egyengetve, préselve lappá alakul. Mesterek keze között készült belőle fésű, gomb, kanál meg ezer apróság.

A lábbéli inak és szarulapok a magyar íjak félelemkeltő lövő erejének titkos rugói. Egykor rettegve fohászkodtak a támadott népek: "A magyarok nyilaitól, ments meg Uram minket!"

A hatalmas állat nyers „bűribűl” tímárok meszes pácolás után, nyesve és kaszálva a húsos részeket, cserkéreg vagy timsó levével készítettek szőrtelen nagy tábla bőröket. Csizmadiák, vargák, szíjgyártók, hintósok, nyergesek és könyvkötők szakmáik szerint csináltak belőle remekeket.

Az elvetélt magzatjószágok vagy borjú bőréből igen vékony, szőrtelen pergament készült. A papír hétköznapivá válását követően már nem írnak rá, csak dobbőrként használják.

Az istállózott állat trágyájával a falvak körüli szántókat javították. A legelők termőképességét fektetéses trágyázással növelték. A fátlan pusztán a száraz trágyát tüzelésre gyűjtötték. Az elnevezéseiben meghúzódó népi irónia ma is mosolyt keltő: tehén lepény, bélfa, kunkoksz, árva gané.

A magyar marha roppant ereje a folyók szabályozását követően már nemcsak a szállításban és mozgatásban, hanem a kialakuló tágas szántók művelésénél az igavonásban is hasznosult.

Jószágunk látványával is megbabonázta közönségét, hiszen a magyar szürke marha fejét magasan hordja, megjelenése tetszetős, tartása szép, nemességet, erőt és szívósságot sugároz. Ez a kép emelte az egyházi, királyi és főúri rendezvények fényét, hírelte a honi állattenyésztés eredményeit és a magyar puszta egyediségét. Jószágunk nem tett mást, csak létezett.

Látványosság lehetett a jószágot őrző pásztornép maga, a hajtó utak menti csárdák, hidak, szekérállások sora és a legeltetős állattartást segítő mesterek hada: kalapos, szűr-szabó, kovács, szűcs, lakatos, kőműves, faragó, asztalos és tímár, gombkötő, gubás, kefekötő, kárpitos, szappanos, fazekas, cserepes, köszörűs és késes, bádogos, üveges, kádár, kerékgyártó, esztergályos és ács, köteles,  takács, kosár és kaskötő, pokróc-szőnyegszövő, rézműves és fésűs, puskaműves, szitakötő, kútásó, kolompár, kaszakovács, molnár, serfőző, enyvfőző, gyógyszerész és bodnár, bor és serkorcsmáros, suviksz és pipakészítő, virslis, lacipecsenyés, vándormuzsikus, taligás, kenyér- és kalácssütő, pék és pereces kofa.

A jószág megjelenik hagyományainkban, szólásainkban, népdalainkban, Petőfi, Benedek, Móricz, Arany műveiben és számtalan festményen.

Németek, osztrákok, olaszok és más nemzetek a hajtó utakra már sikeres idegenforgalmi programokat szerveznek, miközben jószáguk sincs, „csak” a mi múltunkat újra felfedező történelmük és remek helyi közösségeik, akik képesek együttműködni a látogatottság és vendégéjszakák számának növelése érdekében.

Ezek az utak a magyarság Kárpát-medencei megjelenésének és megmaradásának szimbólumai. Jelentőségükhöz méltó megbecsülésért kiáltanak! Itthon is.

A projekt címe: "Zöld hullám – Dunántúl" (KEOP-6.1.0/B/09-2010-0014)

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információ: www.okoregio.eu