A megfelelő jelölt kiválasztása a kis- és középvállalkozásoknál (x)

Bevonjuk-e munkatársainkat az új kolléga kiválasztásának folyamatába?

Az olyan pozícióknál, ahol technikai ismeretekre van szükség (pl. fodrász, cukrász, stb.), általában próbamunkára, vagy akár próbanapra invitálják a jelentkezőket. Ez remek keret, hiszen egy óra vagy egy nap alatt kiderül, ki mire képes, mennyire motivált, be tud-e illeszkedni egy meglévő csapatba. Egy recepciós, pénzügyes vagy fejlesztőmérnök esetében ez a próba nyilván nehezebben valósul meg. A próbamunka nagy előnye még, hogy gyorsan világossá válik, milyen minőségre képes a jelölt, milyen munkát ad ki a kezéből.

Állásinterjút szinte mindig szerveznek a vállalatok. Pedig ez nehéz műfaj: harminc vagy hatvan perc alatt kell eldönteni, akarunk-e együtt dolgozni a jelölttel. Az interjú előkészítésekor azt kell szem előtt tartani, hogy ez egyenrangú felek találkozása. Hiszen nem mindenki akar a mi vállalatunknál dolgozni, másfelől minden cég a legjobb szakembert igyekszik megszerezni. Az interjú alkalmával mindkét fél azt akarja eldönteni, tudna-e együttműködni a másikkal. Az egymásra hangolódás, illetve egymásra találás szerencsés esetben megtörténik, de azt is mondhatnánk, hogy az interjúból legalább annak mindenképp ki kell derülnie, ha a két fél nem tudna jól együtt dolgozni. A szimpátia kialakulhat egy interjúhelyzetben, de ne feledjük: nem barátot keresünk, hanem kollégát. Jó, ha már az első percben tudjuk, mit akarunk kideríteni a jelöltről, mire vagyunk kíváncsiak. Ha egy interjút követően a munkáltató képviselője képtelen az általánosságokon túl összefoglalni azt, amit a jelöltről megtudott, akkor vélhetően nem tervezte meg elég jól az interjút.

Legalább arra a három kérdésre választ kell találnia ugyanis, hogy a jelölt szorgalmas-e, kiáll-e a nézeteiért és rendelkezik-e tapasztalattal ilyen vagy ehhez hasonló területen. Amikor a vállalatnál kialakul az igény az új munkakörre, erre az igényre kell koncentrálni, ehhez kell megtalálni a megfelelő embert. Például egy kereskedelmi feladatkörben érdemes úgy kérdezgetni a jelöltet, hogy kiderüljön, milyen szintű eladó (sales) készséggel rendelkezik. Mondjuk, a mi cégünknél ugyan nem azt a terméket kell forgalmaznia, mint a korábbi munkahelyén, de azért megkérhetjük, hogy próbáljon minket rábeszélni arra a régi termékre, hogy kiderüljön, vennénk-e tőle.

A karakánság is tesztelhető finoman. Például megkérdezzük, melyik focicsapatnak szurkol. Ha percek alatt lebeszélhető arról, hogy tényleg az ő kedvencei a legjobbak a pályán, akkor valószínűleg másban sem áll ki a véleményéért.

A személyes benyomásokat, a rokonszenvet vagy ellenszenvet érdemes félretolni, hiszen nem az a legdöntőbb, de azért ne essünk túlzásba sem, és egy egyértelműen ellenszenves, de szakmailag felkészült embert mégse alkalmazzunk. Elvégre a kollégákkal naponta nyolc vagy annál is több órát töltünk együtt. Alapszimpátiára szükség van, de nem az állásinterjú az a szituáció, ahol egy életre szóló barátot keresünk.

A vállalat munkatársait akkor érdemes bevonni a kiválasztási folyamatba, ha technikai feladatra keresünk embert, vagy ha nagyon kicsi a dolgozói közösség, és az illetővel egy szobában kell ülni nap mint nap. A vezető tudja eldönteni, milyen karaktert keres: olyat, aki egy kicsit megmozgatja az állóvizet, mert a szervezet életében épp erre lenne szükség, vagy olyat, aki könnyen belesimul a meglévő viszonyokba. A kiválasztás azonban a vezető személyi döntése és felelőssége, úgyhogy ne vigyük túlzásba a demokráciát.

A szakmaiság vizsgálatára a próbamunka az ideális eszköz. Egy nap a leendő munkatársak között sokat elárul a jelöltről: hogyan gondolkodik, milyen ötletei vannak, érdekli-e a feladat, lehet-e számítani a gyors beilleszkedésére.

Mivel lehet felmérni a jelölt motivációját?

A munkáltatót leginkább az érdekli, akar-e a jelölt nála dolgozni. Megvan-e benne az a hajtóerő, amely közép- és hosszútávon jó munkára sarkallja. Ez nem deríthető ki úgy, ha megkérdezzük a jelölttől, motiváltnak érzi-e magát. Erre általában mindenki azt feleli, hogy persze, ő aztán nagyon. Kérdezzük meg tőle inkább, hogyan látja, ő személy szerint mivel tudna hozzájárulni a vállalkozás sikeréhez. „Miért jó az nekem mint munkáltatónak, ha önt felvesszük?” – hangzik a jó kérdés. Erre sokszor a jelöltek azzal felelnek, hogy részletezik, milyen nagyszerű fejlődési lehetőség lenne ez a munka az ő számukra. Ilyenkor nyugodtan szakítsuk félbe, nyugtassuk meg, hogy ezt a kérdést szinte mindenki rosszul válaszolja meg, ez az izgalomnak tudható be, de minket az érdekelne, hogy a vállalatnak miért lesz jó, ha csatlakozik hozzánk?

Ebben a helyzetben az interjú készítője ki is mondhatja a jelöltnek: „Kérem, segítsen nekem, hogy megértsem, miért akar itt dolgozni, hogy milyen valós indokai vannak, milyen személyes mozgatórugói vannak annak, hogy hozzánk jelentkezett!”  

Ha a jelölt a valós, akár a magánéletére, akár a szakmai fejlődésére vonatkozó részletekkel válaszol, akkor helyben vagyunk. Ha például arról beszél, hogy hamarosan jön a harmadik gyerek, kicsi lett a lakás, és a váltáshoz nagyobb fizetés kellene. Esetleg arról, hogy most már nagyon szeretné kipróbálni magát egy legújabb generációs gépen . Vagy ha lelkesen azt ecseteli, hogy szeretne konkrétan a mi vállalatunknál dolgozni, mert ismeri néhány kollégánkat és jókat hallott felőlünk Ha élethelyzetével vagy szakmai előmenetelével indokolja, miért őt érdemes választanunk, valószínűleg a valós indítékairól beszél.

Az állásinterjú helyzete egy csipetnyi konfrontációt is magában hordoz. Az egyik félnek „el kell adnia” magát, a másiknak pedig mindenáron ki kell derítenie, mi mozgatja a jelöltet, mi a valódi motivációja. Ha valaki túlságosan felkészültnek tűnik, és nyomdakész válaszokat ad („növelni tudom a vállalat hozzáadott értékét, fokozni a hatékonyságát, hozzá tudok járulni a piaci részesedés növeléséhez ”), akkor közbevetett kérdésekkel zökkentsük ki ebből a felvett szerepből. Ha például egy könyvelőt keresünk a cégünkhöz, kérdezzük meg tőle: „Egyébként már kisgyerek korában is könyvelő akart lenni?”. Ha a jelölt elneveti magát és abbahagyja a betanult szöveget, joggal feltételezzük, hogy őszinte ember.  Ha szerencsénk van, könyvelőnek is jó.