Rendőrségi

2010.05.07. 15:29

10 év után mentették fel a hoteltulajdonost

Mintha amerikai film lenne: tízéves procedúra után tisztázta magát egy hoteltulajonos - most a rendőrök ellen indul eljárás.

MTI

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a bíróság Tóth Lajos hajdúszoboszlói szállodatulajdonost - közölte a vállalkozó ügyvédje pénteken Hajdúszoboszlón, a védencével közösen tartott sajtótájékoztatón.

A csaknem tíz évig tartó - az ügyvéd szavai szerint - koncepciózus eljárás jogerősen véget ért: Tóth Lajost minden vádpontban, bűncselekmény hiányában felmentették.

Szabó István felidézte, hogy 2001. június 28-án álarcos kommandósok egyszerre tartottak házkutatást Tóth Lajos négycsillagos hajdúszoboszlói szállodájában, a lakásán és a könyvelő irodában. 

Ez úgynevezett gereblyézős házkutatás volt, vagyis konkrét dokumentumot kerestek. Amikor azt a könyvelő átadta, a házkutatás elérte a célját, de azt tovább, immár cél nélkül folytatták, "hátha találnak valamit" - részletezte az ügyvéd - a szavai szerint - a szálloda vendégeit megdöbbentő, filmbe illő akciót.

A több évig tartó eljárást követően a Debreceni Városi Bíróság 2006. december 8-án hirdetett ítéletet, s a vádlottat minden vádpontban felmentette bűncselekmény hiányában. Az ügyészség a bűnösség megállapítása és a büntetés kiszabása miatt fellebbezett az ügyben.

Másodfokon - a Hajdú-Bihar megyei Bíróság elfogultsága miatt - a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Bíróság négy vádpontban bűncselekmény hiányában újólag felmentette Tóth Lajost, két vádpontban pedig megismételtette az elsőfokú eljárást. 

Az utóbbiban a debreceni bíróság 2009 decemberében hozott felmentő ítéletet, amelyet az ügyészség ismét megfellebbezett, de - mint arról a bíróság május 3-án értesítést küldött -, a fellebbezést visszavonta. Ezzel a csaknem tíz éve tartó ügy jogerősen lezárult - ismertette a részleteket az érintett, Tóth Lajos.

A hajdúszoboszlói Hotel Silver tulajdonosa elmondta azt is, hogy hivatali bűncselekmények gyanúja miatt, még 2001-ben, feljelentést tett a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság több magas rangú tisztje ellen. A nyomozást azonban - a Legfőbb Ügyészség határozatára - az alapügy jogerőre emelkedéséig megszüntették. Most viszont, mivel az alapügy lezárult, újra megtette a feljelentés - mondta Tóth Lajos, hozzátéve: az ügyben két rendőrtiszt ellen már folyik a büntetőeljárás, mert annak idején veréssel vettek rá egy hajléktalant, hogy ellene valljon.

További két aktív, magas rangú rendőri vezető is érintett az ügyben - mondta Tóth Lajos. Egy általa bemutatott ügyészségi dokumentum szerint a vizsgálatot már kiterjesztették az ügy egyik egykori nyomozója, Hajdúszoboszló jelenlegi rendőrkapitánya ellen, de Tóth Lajos reményei szerint legalább olyan alapos vizsgálat alá vonják a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóját is, mint az vele szemben történt az elmúlt csaknem tíz évben.

Tóth Lajos kilátásba helyezte, hogy vagyoni és nem vagyoni kártérítést fognak kérni, de - mint mondta - pénzzel nem lehet "reparálni", ami tíz év alatt megtörtént.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!