Rendőrségi

2009.12.02. 11:48

Hazánkban találták meg az osztrák-német milliárdos elrabolt holttestét (frissítve)

Magyarországon találták meg a hétvégén az osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick egy évvel ezelőtt egy karintiai temetőből elrabolt holttestét - közölte az osztrák rendőrség.

MTI

A tetemet a koporsóval együtt vasárnap találták meg Magyarországon, és már át is adták az osztrák hatóságoknak. Részleteket nem közöltek ezzel kapcsolatban, és egyelőre az sem világos, hogy osztrák nyomozók is részt vettek-e a magyarországi keresésben. 

Az osztrák rendőrség még vizsgálja a tetemet, hogy megbizonyosodjon arról: valóban a 2006-ban, 79 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Friedrich Karl Flick holttestéről van-e szó - közölték hétfőn.

A tetemet a családi mauzóleumból tavaly novemberben lopták el a karintiai Velden temetőjéből a koporsóval együtt. Ismeretlenek elmozdították a koporsót fedő, gránitból készült, száz kilogrammos sírfedelet, és a koporsót feltehetően teherautón szállították el.

A rablók - a gránitkövön látható néhány karcoláson kívül - nem hagytak nyomot maguk után, és szemtanúk sem voltak. A tett indítéka azóta is rejtélyes. A hatóságok ugyan nem zárták ki, hogy a tetemet zsarolási szándékkal vitték el, ám "váltságdíjat" azóta sem követeltek a sír meggyalázói. Flick rokonai 2008 elején 100 ezer euró jutalmat ígértek annak, aki segít felkutatni a holttestet.   

Az iparmágnás Flick családi vállalatbirodalmának alapjait apja, Friedrich Flick, Adolf Hitler egykori fegyvergyárosa rakta le. Halála után Friedrich Karl Flick vette át a düsseldorfi konszern irányítását, és hatalmassá fejlesztette azt: a hozzá tartozó cégek a páncélozott járművektől a papírtörölközőn keresztül a fürdőkádig számtalan árucikket gyártottak.

A nagyiparos az 1990-es években települt át Ausztriába, mindenekelőtt adózási szempontok miatt. Flick neve összefonódott a második világháború utáni legnagyobb németországi pártpénzelési botránnyal. A vizsgálatok kiderítették, hogy 1969 és 1980 között cégeitől mintegy 25 millió márkát juttattak a Bundestagban képviselt valamennyi pártnak.

Flick ellen ugyan nem indult eljárás az ügyben, de vállalatának egyik menedzserét és két minisztert adócsalás miatt elítéltek.  Flick 1985-ben adta el vállalatbirodalmát a Deutsche Banknak. Vagyonát halálakor öt-hatmilliárd euróra becsülték.

Őrizetbe vételek Budapesten az osztrák-német milliárdos holttestének ellopása ügyében

Őrizetbe vettek Budapesten hat embert a három évvel ezelőtt elhunyt osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick holttestének ellopása ügyében - írta a Bild című német lap kedden.

A lap úgy tudja, hogy a magyar, illetve román állampolgárságú elkövetők nem sokkal a sír meggyalázása után több millió eurót követeltek a családtól a holttestért cserébe. A tetemet állítólag a budai hegyekben, egy erdős területen rejtegették.

Friedrich Karl Flick özvegyének szóvivője a Bildnek nyilatkozva elmondta: a magyar hatóságok már átadták az osztrák rendőrségnek a holttestet, amelyet a klagenfurti bűnügyi hatóság fog megvizsgálni.

Elektronikus levelek vezettek eredményre az ausztriai koporsólopás ügyében

Budapestről, a Keleti pályaudvarhoz közeli szállodából küldött elektronikus levelek vezették eredményre a nyomozókat Friedrich Karl Flick osztrák-német milliárdos tavaly ellopott koporsója ügyében - erről Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány számolt be szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Ismertetése szerint a koporsót - amelyet a karintiai Veldenből, a család mauzóleumából loptak el 2008 novemberében - teherautóval hozták a gyanúsítottak Magyarországra, és Budapestre, a IX. kerületi Lónyay utcába vitték. A kettős - külső és belső - koporsókat végül november 18-án, illetve 20-án, a főváros XII. és II. kerületében találták meg és a holttesttel együtt visszajuttatták azokat a családnak.

Az ügyben két gyanúsítottat fogtak el, közülük az egyiket - egy 41 éves ügyvédet - őrizetbe vették, egy 31 éves ercsi férfi pedig szabadlábon védekezik. További négy embert még keres a rendőrség.

Magyar férfit gyanúsítanak a koporsólopás kitervelésével

Egy magyar férfit gyanúsítanak azzal, hogy kitervelte Friedrich Karl Flick osztrák-német milliárdos koporsójának elrablását - írta az Österreich című osztrák lap. A bulvárlap internetes kiadása a budapesti rendőrség meg nem nevezett "bennfenteseire" hivatkozva azt írja: minden arra utal, hogy zsarolási ügyről van szó. A család szóvivője kedden cáfolta, hogy váltságdíjat fizettek a koporsóért.

Az újság szerint ellenben a Flick-család "saját szakállára", az osztrák és a magyar rendőrséget megkerülve megbízottakat küldött Magyarországra, s a milliós nagyságrendű összeget követelő zsarolóktól végül 100 ezer euró ellenében kapták vissza a koporsót. A cikk szerint egy kis budai erdőben adták át a Flick földi maradványait tartalmazó koporsót. 

Szerdai osztrák lapértesülés szerint időközben bebizonyosodott, hogy valóban a milliárdos holttestét tartalmazta a koporsó. Az Österreich szerint a koporsó több nappal ezelőtt került vissza az ausztriai Karintia tartományba, s erről a rendőrséget csak később értesítették. Hogy a váltságdíj fizetését titokban tartsák, a sikeres akciót hatóságok eredményeként állítják be.

Kedden az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy Magyarországon találták meg a három éve elhunyt milliárdos tavaly ellopott koporsóját. Részleteket nem árult el a szóvivő, a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva. A magyar és az osztrák rendőrség szerdán Budapesten közös sajtótájékoztatót tart a témában.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!