Rendőrségi

2010.07.16. 12:04

Veszélyes gázfelhő a fűzfői tűz nyomán

Többórás munkával csütörtök estére eloltották ugyan a Királyszentistván határában lévő hulladékkezelő-telepen keletkezett tüzet, ám a terület fölött éjszakára veszélyes gázokat tartalmazó fekete füstfelhő "állt össze", amelyet végül az éjjeli zápor oszlatott szét.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Igen szúrós szagú gázfelhő mozgott a települések fölött, s az a mérések szerint klórt, szén-monoxidot, ammóniát és foszfint tartalmazott - mondta Lauer János tűzoltó ezredes, rámutatva: a felhő körülbelül egy kilométer hosszú és ugyanilyen szélességű lehetett, s mintegy 200-250 méternyi magasságban volt. 

Közlése szerint a Királyszentistván és Balatonfűzfő határán lévő hulladékkezelő-telepen szerves oldószereket, festékmaradványokat és iszapot tartalmazó 200 literes fém- és műanyag hordókat tároltak - több százat -, s azok szinte felrobbantak a rendkívüli hőségben. 

Az ezredes elmondta: éjszaka helikopterrel "mentek fel" a gázfelhőhöz, mérték annak összetételét, s éjfélkor volt egy olyan időszak, amikor azt is fontolóra vették, hogy elrendelik a lakosság kötelező "elzárkóztatását". 

Felkészültek arra is, hogy egy-két helikopterrel vizet visznek fel és vízpermettel szórják meg a gázfelhőt és a környező területeket - öt település kerülhetett volna veszélybe -, hogy "kicsapassák" a felhőből és közömbösítsék a mérges gázokat, vegyi anyagokat - tette hozzá Lauer János.

A védekezőknek azonban éjjel 2 órakor váratlan segítségük érkezett, mégpedig egy kiadós, félórán át tartó zápor, s az "megoldotta" a helyzetet, "elvégezte helyettük" a feladatot - jegyezte meg a parancsnok. 

A záport követően az egyre kedvezőbb mérési adatok is azt mutatták, hogy teljesen elhárult a veszély, a lakosok és az üdülők egyértelműen biztonságban vannak - mutatott rá az igazgató.

Lasztovicza Jenő (Fidesz), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, a megyei védelmi bizottság vezetője is azt hangsúlyozta, hogy a lakosok és a balatoni üdülőnépesség nincs veszélyben, szerinte "teljesen kockázatmentes" a nyaralás Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonakarattya és Balatonalmádi térségében. 

Utalt arra, hogy a nagy kiterjedésű és veszélyes vegyi anyagokat is érintő tűz csütörtöki oltásában 15 járműfecskendő és 70 tűzoltó vett részt, jelen volt három mentőautó, egy mentőhelikopter, illetve Budapestről érkezett 30, gázálarcokkal felszerelt rendőr is.

A megyei védelmi bizottság elnöke elmondta: egész éjszaka jelen volt öt környező település polgármesterével együtt a helyszínen, miként a katasztrófavédelem vezetői és munkatársai is ügyeletet tartottak a telepen, s csak akkor lehetett végképp megnyugodni, amikor a zápor szétverte a gázfelhőt. Hangsúlyozta: az újabb mérési adatok pedig egyre jobbak voltak, egyre alacsonyabb gázkoncentrációt mutattak. 

Éjszaka a tűz helyszínén - a balatonfűzfői Hulladékégető Kft. telephelyén - ott volt még egy járműfecskendő tűzoltókkal, három munkagép is a kezelőkkel, a speciális mérőkocsi pedig óránként vizsgálta a levegő gázszennyezettségét.   
 
Kovács István alezredes, a balatonfűzfői hivatásos tűzoltóság parancsnoka elmondta: csupán feltételezés az, hogy a rendkívüli hőség okozta a vegyi anyagokat tartalmazó, több száz hordó berobbanását. A vizsgálat során derítik ki, pontosan mi történt, egyelőre még azt is keresik, hogy hol, melyik ponton keletkezhetett a tűzfészek. A károk felmérése is tart még - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!