Rendőrségi

2010.08.11. 13:04

Ablak-buli: eltűntek az előleggel

Több megyéből érkezett bejelentés nyílászárókkal üzletelő cégek ellen; az Ablak-Global Kft.-vel, az Ablak-Elmű Kft.-vel, illetve a Partnerplast Kft.-vel szembeni jelzések megvizsgálása után történhet meg az ügyek egyesítése.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Murai Ágnes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy a pécsi kapitányságra eddig nyolc feljelentés érkezett az Ablak-Global Kft. ellen. Az eljárás csalás miatt folyik, az elkövetés módszere a kaposvári esetekhez hasonló: előleg felvételét követően nem történt eddig teljesítés, a cég pécsi bemutatótermét bezárták és a társaság nem elérhető. Az esetek jellemzően a nyári hónapokban történtek. 
 
Mint arról az MTI korábban hírt adott, csalás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Kaposvári Rendőrkapitányság az Ablak-Global Kft. ellen panaszt tevő kaposvári károsultak feljelentése alapján. Az elmúlt napokban hét kaposvári károsult tett feljelentést a társaság ellen. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a cég az országban 19 helyen nyitott irodát, és elképzelhető, hogy egyes helyeken jelenleg is folytatja azt a gyakorlatot, hogy megrendeléseket vesz fel előlegeket kérve, majd elérhetetlenné válik.  

Az MTI-nek nyilatkozó egyik kaposvári károsult elmondta, hogy a társaság a megyei újságban bevezető áron, 50 százalékos kedvezménnyel kínált nyílászárókat, s a termékeket egy Kaposváron nyílt bemutatóteremben, valamint a cég honlapján is meg lehetett tekinteni, ez fokozta a bizalmat a cég iránt.

Az interneten a panaszosok által indított blog tanúsága szerint már tavaly óta sok hasonló eset történt az ország több nagyvárosában, esetenként 70-170 ezer forintos kárt okoztak az érintetteknek. A beírók több cégről is említést tettek, amelyek érdekeltségi köre és profilja hasonló.

Az MTI megpróbálta elérni az Ablak-Global Kft. nyíregyházi központját a honlapján szereplő számon, valamint a társaság bemutatótermeit, de a feltüntetett telefonszámokon senki nem jelentkezik, többségüknek az üzenetrögzítője megtelt, de akad honlapon szereplő szám, amelyik hívásakor az automata hang azt közli, nincs előfizetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!