Rendőrségi

2010.09.10. 21:45

22 milliót rabolt, de a helyszínen elfogták

Elkezdődött a dombóvári postarabló pere pénteken a Tolna Megyei Bíróságon, a férfi 2009. novemberben 22 millió forintot rabolt el a kisváros postájáról, de még a helyszínen elfogták.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A 36 éves K. Tamást az ügyészség jelentős értékre elkövetett fegyveres rablás mellett személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértésével és hivatalos személy elleni erőszakkal is vádolja.
 
A Dombóváron ismert vállalkozó 2009. november 17-én hajnalban rabolta ki a kisváros postáját. Az épületbe bejutva egy gázpisztollyal kényszerítette a postahivatal egy férfi dolgozóját, hogy két munkatársnőjét, a főpénztárost és egy takarítót ragasztószalaggal egy-egy székhez kötözze, majd maga kötözte meg a férfit. A rabló 22 millió 674 ezer forintot vett magához. 
 
A főpénztáros több riasztást is leadott, és a rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek. Egyikük három célzott lövést adott le, a rabló a kezén és a lábán sérült meg.
 
A bíróság előtt K. Tamás azzal magyarázta tettét, hogy csavargyártással foglalkozó vállalkozásával és magánemberként is jelentősen eladósodott, részben szerencsejáték-szenvedélye miatt. Egy 2009. augusztusban felvett tízmillió forintos magánkölcsönére aznap kellett volna 1,2 millió forint kamatot fizetnie. Megnevezte a kölcsönt nyújtó férfit is, aki - állítása szerint - azt mondta neki, ha nem adja meg a pénzt, mindketten meg fognak halni.

A tárgyaláson egymásnak ellentmondóan vallott a menekülés körülményeiről a vádlott és a tanúként beidézett rendőrök. Utóbbiak azt mondták: K. Tamás többször rájuk szegezte a gázpisztolyt, amelyet valós maroklőfegyvernek gondoltak, és mielőtt megadta magát, egy telefonfülkét fedezékül használva újra rájuk fogta a fegyvert. A vádlott ezt tagadta, és azt állította, hogy hátulról érték a lövések.

A két járőr a bíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy amikor behatoltak a posta épületébe, nem volt a kezükben fegyver; mint mondták, többször érkezett már vakriasztás a postáról. Egyikük a rabló menekülése közben vette elő szolgálati fegyverét, másikuk gázsprayt fújt K. Tamás felé, a permetfelhő azonban rendőrtársát érte el.
 
A per szakértők meghallgatásával november 17-én folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!