Rendőrségi

2011.10.06. 16:36

Elítélteket szállító busz ütközött kombájnnal a 7-es főúton

Elítélteket szállító kisbusz és kombájn ütközött csütörtök délután a 7-es főút Baracska és Martonvásár közötti szakaszán, a balesetnek négy sérültje van - közölte a rendőrség.

MTI

A kisbusszal három felügyelő négy elítéltet szállított, amikor a jármű a kombájn vágólapjának ütközött. Balesetben a három felügyelő és egy elítélt sérült meg. Az első információk szerint egyikük súlyos, a többiek könnyű sérülést szenvedtek - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 
   

Tájékoztatása szerint a helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszon váltakozó irányban engedik a forgalmat.
   
Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) osztályvezetője az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből a Somogy megyei intézetbe vitték a négy rabot, amikor a baleset történt. A három felügyelőt és a megsérült rabot kórházba szállították, két felügyelő már elhagyhatta a kórházat; a többi rabot visszaszállították a baracskai intézetbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!