Rendőrségi

2011.10.23. 10:06

Ütötték és rúgták akkor is, amikor már a földön feküdt

Az elmúlt napokban a vasi rendőröknek többször is intézkedniük kellett garázdaság miatt: egy nagysimonyi lakost hárman bántalmaztak Sárváron, egy gencsapáti férfit ketten pofoztak fel Gyöngyösfaluban, egy nagytilaji férfit pedig a vadásztársa fenyegette meg, hogy lelövi.

Vas Népe


Ütötték és rúgták akkor is, amikor már a földön feküdt
Szombat délután fél 4 után egy nagysimonyi lakos személyesen jelentette be, hogy egy sárvári vendéglátóhelyen bántalmazták. Kiderült, hogy az illető pénteken este, 10 óra tájban ment a szórakozóhelyre italozni két társával. Szombat éjjel egy óra körül egy korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett az ott dolgozó biztonsági őrrel, aki először kilökte őt az utcára, majd ott több esetben ököllel arcon és testen ütötte. Eközben a biztonsági őr három társa is odaérkezett, akik többször megütötték és megrúgdalták őt, amitől  földre került. Az őrök akkor is ütötték és rúgták, amikor már a földön feküdt, majd otthagyták és visszamentek a vendéglátóhelyre.
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a férfi 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az elkövetők kilétére bevezetett adatgyűjtés nem vezetett eredményre. Az ügyben garázdaság bűntette miatt büntetőeljárás kezdeményezett a rendőrség.


Az ütések miatt a sértett műfogsora több helyen is eltört
Szombaton este 7 órakor egy jáki lakos értesítette a rendőrséget arról, hogy egy gyöngyösfalui vendéglátóhelyen négy vendég összeverekedett. Mint kiderült, egy gencsi és egy gyöngyösfalui lakos a kocsmában sakkozott, amikor betért két gencsapáti lakos, akik ittasan több emberrel kötözködtek, majd szóváltásba keveredtek a sakkozókkal. A szóváltás verekedésbe torkollott: a gencsapáti sértettet a két ittas férfi egyaránt arcul ütötte. Eközben a gyöngyösfalui férfi a verekedők közé állt - elmondása szerint a válla fölött ütöttek, de arra nem emlékszik, hogy őt megütötték, bár a vállát fájlalta. Az ütések következtében a gencsapáti férfi műfogsora több helyen eltört.
A két elkövetőt a járőr Gyöngyösfaluban, egy boltnál igazoltatta - a férfiak elismerték, hogy a kocsmában jártak és kötözködtek, de az ütéseket nem vállalták magukra. A rendőrség lefolytatta a helyszíni szemlét, az anyagi kár körülbelül 50 ezer forint. A két elkövetővel szemben garázdaság miatt büntető feljelentést kezdeményeztek.


Vadásztársa megfenyegette, hogy lelövi
Szombaton délelőtt, nem sokkal 10 óra előtt egy nagytilaji hivatásos vadász tett bejelentést, miszerint aznap egy vadásztársa megfenyegette, hogy lelövi. A rendőrség a bejelentővel lévő három törökszentmiklósi férfit tanúként kihallgatta. A fenyegetést elkövető sárvári férfi telefonon történt egyeztetést követően személyesen megjelent a Vasvár Rendőrkapitányságon, ahol gyanúsítottként kihallgatták.
Az ügyben zaklatás miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.


Ketten egy ellen: garázdaság Toronyban
Szombaton este 9 órakor egy toronyi férfi telefonon értesítette a rendőrséget, miszerint az egyik helyi vendéglátóhelyen egy ember ittas állapotban kötekedik a vendégekkel és bántalmazással fenyegetőzik. Mint kiderült, a szórakozóhelyen - előzetes szóváltást követően - két toronyi férfi tettleg bántalmazott egy helyi férfit, aki 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A két férfi cselekménye olyan kihívóan erőszakos és közösségellenes volt, mely alkalmas volt arra, hogy másokban komoly riadalmat és megbotránkozást keltsen.
A kiküldött járőr a helyszínről előállította a két férfit a Szombathelyi Rendőrkapitányságra garázdaság vétségének elkövetése miatt.


Megütötte jelzőtáblát az éjszaka kellős közepén
Vasárnap, fél órával éjfél után a járőr Szombathelyen, a Petőfi Sándor utcáról előállított a megyeszékhelyi rendőrkapitányságra egy helyi férfit garázdaság szabálysértés elkövetése miatt. A férfi ugyanis egy alkalommal megütött egy várakozni tilos jelzőtáblát, ami az ütés következtében elfordult.
Az elkövető ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!