Rendőrségi

2012.02.08. 15:50

Transzformátorlopás-sorozatot derítettek fel

Transzformátorlopás-sorozatot derített fel a szekszárdi rendőrség, négy Somogy megyei férfit gyanúsítanak az öt dunántúli megyére kiterjedő bűncselekmény elkövetésével.

MTI

A nyomozás adatai szerint a négytagú csoport 2010 első félévében Tolna, Fejér, Somogy, Baranya és Zala megye huszonhat helyszínén lopott el transzformátorokat a színesfémtartalmukért - ismertette a bűncselekményt Csorba Szilárd, a szekszárdi rendőrkapitányság nyomozó alosztályának helyettes vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Szekszárdon.

A négy gyanúsított ledöntötte a trafókat tartó oszlopokat, mentesítették a feszültség alól, majd erővágóval leszerelték a berendezéseket, a bennük lévő jelentős mennyiségű hűtőolajat a földre öntötték. A transzformátorokból több ezer kilogramm rezet nyertek ki, a színesfémet a piaci ár töredékéért értékesítették.

A bűncselekményekkel összesen ötmillió forintos lopási és ötvenmillió forintos rongálási kárt okoztak huszonnégy esetben az E.ON Hungária Zrt.-nek, egyszer a T-Mobile Zrt.-nek, egy alkalommal pedig az Állami Autópálya-kezelő Zrt. tulajdonában lévő transzformátort szerelték le.

A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást; a négy férfit bűnszövetségben elkövetett lopással és közérdekű üzem működésének megzavarásával gyanúsítják. A bűncselekményekért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki - mondta Korcsmár Péter, a kapitányság vizsgálati osztályvezetője.

Molnár István, az E.ON Zrt. üzemirányítási vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a transzformátortolvajok, amellett, hogy jelentős kárt okoznak az áramszolgáltatónak, veszélyeztetik életüket és az energiaellátást is. A lopások miatt Súron és Beleznán, valamint Mórágyon több ezren maradtak ivóvíz nélkül.

Az E.ON szerdai közleménye szerint legutóbb 2011. szeptemberben Lengyeltóti térségében szenvedett maradandó egészségkárosodást egy férfi, aki egy transzformátoroszlopról lezuhant.

Az áramszolgáltató adatai szerint 2011-ben több száz millió forintos kárt okoztak a transzformátorokat megrongáló olaj- és színesfémtolvajok, akik hozzávetőleg 18 ezer kilogramm színesfémet loptak el. A tavalyi 160 rongálás közül 46 esetben más közüzem, vízmű, távközlési létesítmény működését is veszélyeztették a tolvajok.

A költségeket növeli, hogy a transzformátorból kiömlött olaj miatt a környezet kármentesítésére is szükség van - írta közleményében az E.ON Hungária.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!