Rendőrségi

2012.04.19. 12:53

Buszt lopott a pályaudvarról

Menetrend szerinti buszt lopott egy férfi a makói pályaudvarról szerda hajnalban, a járművel néhány kilométer megtétele után árokba csúszott – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

MTI

Jászai Linda elmondta, a makói rendőrség ügyeletére érkezett bejelentés arról, hogy egy busz áll félig az árokba csúszva a Makó és Maroslele közötti úton.

A rendőrök az alapos adatgyűjtést követően csütörtök reggel előállították a jármű eltulajdonításával gyanúsítható 20 éves makói fiatalembert, aki részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, épp hazafelé tartott, amikor a pályaudvar mellett sétálva az az ötlete támadt, hogy kipróbálná, milyen vezetni egy buszt.

Végig próbálta, hogy az egymás mellett parkoló buszok nyitva vannak-e, s az egyiknél sikerrel járt. Beült, elindította a járművet és Maroslele felé vette az irányt, ám egy kis idő múlva megunta a sofőrszerepet, ezért vissza akart fordulni az egyik kereszteződésben. A fordulás közben azonban elakadt a sárban, majd kiszállt a járműből és hazament.

A rendőrség jármű önkényes elvételének bűntette miatt indított büntetőjárást a fiatalemberrel szemben – közölte a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!