Rendőrségi

2013.03.13. 15:16

Előzetesben a késeléssel gyanúsítottak

Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán azt a két embert, akik a gyanú szerint hétfőn délelőtt megkéseltek a Jáki út egyik házának udvarán egy 24 éves helybeli férfit.

Simon Erzsébet

Hétfőn délelőtt a Jáki út egyik házának udvarán szóváltás követően megkéseltek egy huszonéves helyi férfit. Az illető életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A rendőrség rövidesen elfogta a gyanúsítottakat. A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírája pedig szerdán elrendelte F.M.E.  és F. Zs. előzetes letartóztatását.

Ennek indokaként a nyomozási bíró a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény - emberölés kísérlete - tárgyi súlyát jelölte meg, amelyre figyelemmel alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsítottak jelenléte a büntetőeljárásban másként nem garantálható. A nyomozás kezdeti szakaszára, illetve a beszerzett bizonyítékokra figyelemmel megalapozottan lehet tartani attól is, hogy a gyanúsítottak egymással összebeszélve, s a tanúk megfélemlítésével, befolyásolásával megnehezítenék, meghiúsítanák a büntetőeljárás sikerét. A bíróság határozata ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek: elsődlegesen az előzetes letartóztatás megszüntetése, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása végett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!