Rendőrségi

2013.12.22. 09:03

Külföldi munkával kecsegtetett

Szombathely - Vádat emelt az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki ausztriai munka ígéretével pénzösszegeket vett át, ám azokat saját hasznára fordította.

Simon Erzsébet

Csalást követett el az az illető, aki tavaly decemberben, idén januárban és februárban különböző internetes portálokon – részben álnéven – jogtalan haszonszerzési célzattal valótlan tartalmú hirdetéseket tett közzé, melyekben az érdeklődőknek ausztriai munkalehetőséget ajánlott. A jelentkezőknek telefonos, illetve szombathelyi kávézókban történt személyes egyeztetéseik alkalmával Bécsben, vagy Oberwartban végzendő munkát – szórólapozást, újságkihordást – ígért, majd mintegy biztosítékul kaució megfizetését kérte. Ezzel kapcsolatban mindig azt állította, hogy az összeget a munkafelvétel után maradéktalanul visszafizeti. Ám sem szándékában, sem módjában nem állt munkalehetőséget biztosítani senkinek, mivel ő maga is munkanélküli volt, munkaközvetítéssel nem foglalkozott, és külföldi munkáltatóval sem állt kapcsolatban. Kizárólag pénzügyi nehézségein próbált a bűncselekmények elkövetése révén enyhíteni: az átvett – sértettenként 50 ezer forintot meg nem haladó – pénzt ellehetetlenült anyagi helyzetének rendezésére, hiteltörlesztéseire és a családja napi megélhetésére fordította. 46 embert károsított meg, a Szombathelyi Járási Ügyészség vádat emelt ellene – közölte Vassné dr. Szele Adrienne sajtószóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!