Rendőrségi

2014.03.07. 07:29

Két férfit gyanúsítanak két betöréssel is

A Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya több olyan ügyben is eljárást indított lopás gyanúja miatt, amelyeket vádemelési javaslattal zárt le.

Az egyik ügyben állampolgári bejelentés alapján indult büntetőeljárás 2013. október 8-án, lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. A bejelentő szerint Petőmihályfa községben a művelődési házhoz tartozó melléképületben tárolt cserépkályhacsempék közül közel kétszáz darabot tulajdonított el ismeretlen elkövető. Az adatgyűjtést követően a nyomozók házkutatást tartottak a 49 éves A. Ferenc, petőmihályfai lakosnál, akinél megtaláltak húsz darab, lopásból származó csempét.

Fotó: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság


Egy másik ügyben 2013. június 3-án indult nyomozás lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A sértett telefonon bejelentette, hogy a hegyhátszentpéteri lakatlan házába betörtek és készpénzt, élelmiszert, szeszes italt, valamint egy motorfűrészt vittek el ismeretlenek. Július 20-án újabb eljárás indult lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt, mivel a bejelentés szerint egy hegyhátszentpéteri lakóház gazdasági udvarán található nyúlketrecből húsz nyulat tulajdonítottak el ismeretlenek. A gyanú szerint mindkét bűncselekményt A. Imre, 26 éves és H. Imre, 50 éves hegyhátszentpéteri lakos követte el. A nyomozások befejezését követően a Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!