Rendőrségi

2014.05.14. 06:43

Figyelem! További sértettek jelentkezését várja a rendőrség!

Körmend - A Körmendi Rendőrkapitányság eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, N. Jozef és M. Vincent, szlovák állampolgárokkal szemben.

A rendelkezésre álló információk szerint a 30 éves és a 32 éves szlovák férfi 2013. augusztusa és 2014. áprilisa között az országban több postafiók, pénzintézet, illetve kereskedelmi tevékenységet folytató egyéb intézmény sérelmére követett el csalást. Az eddigi adatok alapján Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Budapesten, Tatabányán, Zalaegerszegen is jártak, mielőtt Körmendre értek. A gyanúsítottak jellemzően a pénzváltások alkalmával pénzpörgetéssel, a pénztárosok figyelmének elterelését követően tettek zsebre a jártnál esetenként jóval nagyobb összegeket. A bűncselekményeket a biztonsági kamerák felvételei is rögzítették.

A férfiakat a Szombathelyi Járásbíróság 2014. április 29-én előzetes letartóztatásba helyezte.

A Körmendi Rendőrkapitányság várja azon további sértettek jelentkezését, akiket a gyanúsítottak megkárosítottak, vagy a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, hívják a 06-94/592-630-as telefonszámot, vagy névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést a „Telefontanú" ingyenesen hívható 06/80/555-111-es zöld számán (hétfő-csütörtök: 8-16 óra között, péntek: 8-13 óra között) vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!