Rendőrségi

2014.09.08. 12:04

Diákcsínynek hitték, de bűncselekmény lett belőle - fotókkal, videóval

Szombathely - A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője és a rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője tárta fel az ügy felderítésének részleteit.

Ismeretlen személyekkel szemben indított nyomozást a Szombathelyi Rendőrkapitányság 2013. októberében, mivel több intézmény és üzlet sérelmére követtek el vagyon elleni bűncselekményeket Szombathelyen. A hívatlan vendégek többször is visszatértek egyazon intézménybe és az elkövetés módszere is többnyire hasonló volt. Jellemzően óvodákba és bölcsődébe hatoltak be, ahonnan különböző játékokat vittek magukkal. Az egyik ilyen eltulajdonított játékra lett figyelmes az egyik megkárosított intézmény dolgozója, és jelezte az esetet a rendőrségen. A járőrök igazoltatták, majd kihallgatták a labdázó fiatalokat, akik beismerő vallomást tettek.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a két 12 éves és a négy 15 éves gyanúsított összesen négy óvodába, egy bölcsődébe, egy iskolába jutott be, de a megalapozott gyanú szerint számlájukra írható két nemzeti dohánybolt sérelmére elkövetett betörés, valamint megkárosítottak még két másik szombathelyi üzletet is.

A gyanúsítottak lakásán tartott házkutatások során a rendőrök különböző játékokat, kerékpárt találtak és foglaltak le, de elmondásuk alapján számos eltulajdonított értéket megsemmisítettek.

A hat tizenéves csínytevésnek hitte a megvalósított cselekményeket, azonban jelenleg a Szombathelyi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.

 

A rendőrkapitányság várja további sértettek jelentkezését, akik sérelmére jellemzően Szombathelyen, a Derkovits lakótelepen, az Oladi lakótelepen, illetve az Eszterházy utcából tulajdonítottak el kerékpárt, vagy rollert. Bejelentést tehető a 06/94/521-090-es telefonszámon, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!