Rendőrségi

2010.08.22. 09:20

Előzetesbe került az áruházi lövöldöző

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap azt a férfit, aki csütörtökön este rálőtt két biztonsági őrre a XIII. kerületben a Váci úti Tesco áruházban.

MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30 napra elrendelte B. G. előzetes letartóztatását", aki az egyik biztonsági őrt a karján, a másikat a hasán lőtte meg. A férfi társa, "D. N. 23 éves férfi szabadlábon védekezik".
   
A rendőrség közleményében felidézte csütörtök este fél 8-kor az egyik XIII. kerületi hipermarketben két tolvajt értek tetten az ott dolgozó biztonsági őrök. A férfiakat hátrakísérték az épület biztonsági irodájába, ahol egyikük elővette lőfegyverét, amelyből több lövést adott le az őrökre.
   
A tragédia során az egyik biztonsági őrt a karján, míg társát a hasán érte lövés, mindkettőjüket kórházba szállították a mentők. A  támadót végül a biztonsági őrök állampolgári segítséggel fékezték meg  és fegyverezték le az áruház területén.
   
A 24 éves B. G.-t őrizetbe vették, és vele szemben több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás. A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsítottak IV. kerületi, István utcai tartózkodási helyén, ahol különféle lőszereket, kézi gránátot és egyéb, közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak.

OLDALTÖRÉS: Emberölés kísérlete miatt indult eljárás

Emberölés kísérlete miatt indult eljárás

Több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntette miatt indult eljárás az ellen a 24 éves férfi ellen, aki csütörtökön két biztonsági őrt megsebesített a XIII. kerületi Váci úti Tescóban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki közleménye szerint B. G.-t őrizetbe vették, és az életvédelmi osztály kezdeményezte előzetes letartóztatását az ügyészségnél. Társát, a 23 éves D. N.-t bűnsegédként vették őrizetbe.
   
A rendőrség felidézte: csütörtök este fél nyolc körül az egyik XIII. kerületi hipermarketben két tolvajt értek tetten az ott dolgozó biztonsági őrök. A férfiakat hátrakísérték az épület biztonsági irodájába, ahol egyikük elővette lőfegyverét, melyből több lövést adott le az őrökre.
   
A lövöldözésben az egyik biztonsági őrt a karján, társát a hasán érte lövés. A támadót végül a biztonsági őrök állampolgári segítséggel fékezték meg és fegyverezték le az áruház területén - olvasható a közleményben.
   
A két őrt lőtt sérüléssel szállították kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

OLDALTÖRÉS: Jobban van a két biztonság őr

Jobban van a két biztonság őr

Jobban van az a két biztonsági őr, akiket csütörtök este lőttek meg a XIII. kerületben a Váci úti Tesco áruházban - közölte a cég kommunikációs igazgatója pénteken.

Iglódi-Csató Judit tájékoztatása szerint a sebesült férfiak felépülése még hosszú heteket, hónapokat vesz igénybe.
Felidézte: csütörtök este nyolc óra után két, bolti tolvajlás gyanúja miatt ellenőrzésre bekísért vásárló dulakodásba kezdett a Tesco biztonsági őreivel, és egyikük fegyvert rántva két munkatársat megsebesített.

A szóvivő jelezte: a vállalat vezetői a családtagokon keresztül elismerésüket fejezték ki a bátor biztonsági őröknek. "Munkatársaink a helyszínen hihetetlen bátorságról tettek tanúbizonyságot, saját testi épségüket veszélyeztetve végezték feladatukat, amiért hálásak vagyunk és büszkék vagyunk rájuk! Elismerésük természetesen nem marad el" - idézte a a cég az MTI-hez eljuttatott közleménye Per Bank-et, a Tesco vezérigazgatóját, aki - mint írták - személyesen is felkeresi majd a sérülteket.

A Tesco biztosította az érintetteket arról, hogy felépülésük idejére is gondoskodik róluk és a betegellátástól függetlenül teljes munkabérüket is megkapják - olvasható a közleményben. Az áruház munkatársainak a Tesco haladéktalanul professzionális segítséget biztosít ahhoz, hogy ezt a megdöbbentő esetet a lehető leghamarabb fel tudják dolgozni. A dokumentum szerint a cég megköszönte a rendőrség gyors és hatékony fellépését is.

OLDALTÖRÉS: Első hírek a lövöldözésről

Első hírek a lövöldözésről

Két biztonsági őrt lőtt meg egy férfi Budapesten a XIII. kerületben egy Váci úti hipermarketben csütörtök este. A lövöldöző férfit és a társát a helyszínen elfogták - közölte a rendőrség.

Az egyik biztonsági őrt hason, a másikat karon lőtte az elkövető - közölte Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Papp Judit elmondta, az elsődleges információk szerint nem sokkal este nyolc óra előtt két férfi érkezett a hipermarketbe, ahol vásároltak és ettek. Valamilyen okból kifolyólag a biztonsági őrök a két férfit bekísérték egy elkülönített szobába, ahol arra kérték őket, hogy pakolják ki a zsebeiket.
Ezt követően az egyik férfi lövéseket adott le az őrökre. A dulakodásban még egy biztonsági őr megsérült. A hason lőtt őr súlyos sérüléseket szenvedett.
A két férfit a helyszínen elfogták a rendőrök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!