Rendőrségi

2010.11.11. 13:39

Felborult tűzoltósági daru a budai Várban: talpra állították a járművet

Egy személygépkocsira borult a tűzoltóság egyik daruja a budai Várban, a szerkezet Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját emelte volna be a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti kiállítóterébe szerdán. Két daruval és egy gépjárműmentővel csütörtök este sikerült felállítani a felbillent járművet.

MTI

Sikerült felállítani a felborult tűzoltódarut a budai Várban


Két daruval és egy gépjárműmentővel csütörtök este sikerült felállítani azt a tűzoltósági darut, amely egy személygépkocsira borult szerdán a budai Várban. A szerkezet korábban egy Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját emelt be a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti kiállítóterébe.

A daru már a kerekein áll, de a teljes mentési folyamat még nem ért véget. Molnár Péter a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője csütörtökön kora este az MTI-nek elmondta, hogy ezután még vissza kell fordítaniuk a gémszerkezetet mintegy 180 fokkal, majd az emelőkart alapállásba kell helyezni.
   
Ezt követően egy tréler segítségével szállítják el a tűzoltósági szerkezet a helyszínről, ami Molnár Péter szerint még az éjszaka folyamán megtörténik.
   
A szerdán felborult tűzoltósági jármű totálkárossá tette a maga alá temetett gépjárművet, emellett a tér díszburkolatában, illetve egy kandeláberben is kárt okozott, de a műkincs sértetlen maradt.
   
A baleset okainak vizsgálata akár egy hónapot is igénybe vehet - mondta korábban Molnár Péter.

 

OLDALTÖRÉS: Korábbi hírek: nem tudják elszállítani a darut (Fotókkal)

 

 

 

Korábbi hírek: nem tudják elszállítani a darut (Fotókkal)

A tűzoltóság egyelőre nem tudja elszállítani a budai Várban szerdán felborult darut; a baleset okainak vizsgálata akár egy hónapot is igénybe vehet - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Molnár Péter elmondta: a daru még mindig az oldalára dőlve fekszik a budai Várban. Egyelőre nem tudni, hogy mikor tudják elszállítani a szakszervizbe a szerkezetet, mivel a talpra állításához egy 200 tonna teherbírású darura van szükség.

Több ilyen gép van ugyan az országban (általában építkezéseken használják őket), de egyelőre nem tudni, hogy melyik és milyen útvonalon közelítheti meg a baleset helyszínét.
   
Még az útvonalengedélyre várnak, de az is kétséges, hogy a mentesítő daru "meg tud-e települni" a várban - tette hozzá a szóvivő.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a balesetben nem történt személyi sérülés, továbbá a műkincsben sem esett kár, mivel azt a galériában már kivették a később a daruval együtt lezuhanó nagyméretű faládából.

A felborult tűzoltósági jármű ugyanakkor totálkárossá tette a maga alá temetett gépjárművet, emellett a tér díszburkolatában, illetve egy kandeláberben is kárt okozott - fűzte hozzá.

A tűzoltóság szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre nem sikerült tisztázni a baleset körülményeit.

Hozzátette: a daru szétszerelése és elszállítása érdekében a gyártó cég munkatársait is a helyszínre várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!