Rendőrségi

2010.09.21. 18:57

Két gyerekkel hajtott a sínekre: kettészakította a Ladát a Szombathelyről Kanizsára tartó vonat

Szétszakadt egy személyautó, amikor vonattal ütközött kedden kora este a Zala megyei Nemesapáti határában. A gépkocsit vezető nő és a járműben ülő két kisgyermek szinte sérülés nélkül úszta meg a balesetet.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy a személygépkocsit vezető nő - eddig ismeretlen okból - a vasúti átjáróban ütközött neki az ott elhaladó személyvonatnak. A hátul, gyermekülésben helyet foglaló két kisgyermeket és az autót vezető nőt könnyebb sérülésekkel szállították a zalaegerszegi kórházba.

Az ütközés erejére jellemző, hogy a személygépkocsi motortere és első tengelye teljesen leszakadt az ütközés során. Ronccsá tört a csomagtartó is, az utaskabin azonban szinte sértetlen maradt. A vonat az ütközés színhelyétől csaknem egy kilométerrel távolabb tudott megállni, a szerelvényen utazók közül nem sérült meg senki.

Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: az autós oldalról hajtott neki a Szombathelyről Nagykanizsára tartó vonatnak. A baleset körülményeit a zalaegerszegi rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!