Rendőrségi

2014.10.31. 08:15

Két munkás meghalt - Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás

A büntetőügy 2013. szeptember 6-án indult, amikor Szombathelyen, az Újvilág utcában, egy épülő lakópark területén, a földmunkálatok során két jánossomorjai munkás életét vesztette.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. József, 52 éves mosonmagyaróvári és G. Ferenc, 65 éves szombathelyi lakossal szemben folytatott büntetőeljárását befejezte.

A nyomozás során kiderült, hogy a négy méter mély és három méter hosszú munkagödör oldala ráomlott a két férfire, akiket a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai közel egy órányi megfeszített mentés után tudtak csak kiemelni. A helyszíni szemlén a rendőrök megállapították, hogy a munkavégzéskor csak a munkagödör alja volt zsaluval biztosítva, míg a zsalu feletti, közel két méteres földszakasz nem.

Az ügyben gyanúsítottként kihallgatták S. Józsefet, aki a munkaterületen a mélyépítési munkálatokat irányította, illetve a műszaki ellenőrt, G. Ferencet. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást lezárta és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Szombathelyi Járási Ügyészségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!