Rendőrségi

2011.12.23. 09:45

Tasnádi előzetesből házi őrizetbe került

A Fővárosi Bíróság jogerős végzésében megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, és egyidejűleg elrendelte házi őrizetét. A vállalkozóval szemben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt folyik eljárás; a kényszerintézkedést a bűnismétlés veszélye miatt rendelték el.

MTI

A Fővárosi Bíróság honlapján közöltek szerint a házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban egy hónapig tart.

Mint írták, a Budai Központi Kerületi Bíróság november végén hosszabbította meg a gyanúsított előzetes letartóztatását 2012. február 4-ig. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. Azokat a Fővárosi Bíróság megalapozottnak találta, így az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és a házi őrizet elrendeléséről döntött.

"A másodfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsított tekintetében a bűnismétlés veszélye fennáll, így a személyi szabadság korlátozása szükséges, azonban ez a házi őrizet formájában is elegendő, mivel az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel az intézkedéssel is biztosíthatóak" - olvasható a bíróság közleményében.

Tasnádi Péter ellen több eljárás is folyik. A férfit a Nógrád Megyei Bíróságon júniusban kezdődött perben azzal vádolják, hogy egy ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatott büntetőügyben 2006-ban 3 millió forintot fizetett valótlan tartalmú elmeorvos-szakértői véleményért. Azt megelőzően, júniusban a vállalkozót hét év fegyházbüntetésre és 5,3 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték nem jogerősen. Egyebek mellett emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a bíróság az ellene és társai ellen indított büntetőperben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!