Rendőrségi

2013.11.15. 08:15

Vádemelést javasol a rendőrség

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Vizsgálati Alosztálya testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy szombathelyi lakossal szemben 2012. szeptemberében.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 33 éves férfi, egy helyi lakásban, önvédelmi fogások gyakorlása közben élettársát megszúrta, melynek következtében a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a gyanúsított és 35 éves élettársa nem gondoskodtak megfelelően közös kiskorú gyermekeikről, szülői kötelességüket súlyosan megszegték, veszélyeztetve ezáltal gyermekeik testi, értelmi, erkölcsi fejlődését. Fentiekre tekintettel, mindkét szülővel szemben megalapozott a gyanúja kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének.

A hatóság az ügyben folytatott nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Vas Megyei Főügyészségnek megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!