Szatta

Aki az Őrségbe költözik, általában a nyugalmat és a természetközeliséget keresi. És hol máshol találhatná ezt meg, mint egy olyan gerendaházban lakva, amely leginkább a mesékre emlékezteti a látogatót?
Szatta - „Éliás, Tóbiás egy tál dödölle, ettél belőle” - ezzel a gyermekdallal hívták Szattára mindazokat, akik kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan is készül az Őrség egyik jellegzetes étele, a dödölle, illetve hogyan készítik mások ezt a finomságot.
Szatta –Aki az idén részt vettek a szattaiak Kemence ünnepén, láthatták, hogy a község közösségi kemencéje mellett egy másik műtárgy is áll. Nemrégiben készült el az a napkollektoros gyümölcsaszaló, amelyet közösen építettek és helyeztek üzembe.
Szatta - Az elmúlt évhez hasonlóan ismét világfát ültettek a szattaiak. A Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Szatta községgel együtt csatlakozott az Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához, amelynek során 2015-ben 35 helyen ültetnek világfákat