szkka

2021.11.17. 11:00

Vácon szerepel a Szombathely

Az NB I.-es női kézilabda-bajnokság kilencedik fordulójában szerdán 18 órától a Vác otthonában lép pályára az SZKKA csapata.

VN

Fontos rangadót bukott legutóbb Budaörsön az SZKKA. Az első félidőben már öt góllal is vezettek a vasiak, szünet után azonban kijöttek a kondícióbeli különbségek. – A lendületvesztésünk nem a második félidőben történt, hanem két héttel korábban – fogalmazott Marosán György, az SZKKA vezetőedzője.

– Miután nyolc emberünket veszítettük el a sérüléshullám és betegségek miatt, ez óhatatlanul rányomja bélyegét jelenlegi erőnléti állapotunkra. Hallani lehetett olyat a találkozó után, hogy nem akart győzni a csapatom, de ezt a leghatározottabban kikérem magamnak a lányok nevében is. Egyik játékosunk például annyira széthajtotta magát, hogy meccs után elájult – tájékoztatott a tréner, akinek együttese Vácon vendégeskedik.

A két gárda két hónappal ezelőtt edzőmérkőzésen találkozott egymással, akkor a váciak nyertek (25-31) Szombathelyen. Ottó Katalin lányai négy győzelemmel és négy vereséggel jelenleg a tabella hatodik pozícióját foglalják el. – Régóta együtt játszó társaságról van szó, kiváló kézilabdázókkal a soraikban, akik nem véletlenül szerepelnek az EHF Európa Ligában. Fontos lesz a koncentráció, aminek 60 percig kellene kitartania a meglepetéseredmény eléréséhez – zárta szavait Marosán György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!