Sajtoskál

2015.03.15. 19:22

Kossuth-nóta zengett Sajtoskálon

Sajtoskál – Sokan látogattak el a helyi művelődési házba, ahol vasárnap délután emlékeztek a forradalmi eseményekre.

Cseszkó Tamás

A falu lakói szorgalmasan készültek az ünnepre, fellobogózták a házakat, sokan saját készítésű kokárdában jelentek meg az eseményen. – Erő, bátorság, szabadságvágy, ezek azok, amelyek képessé tesznek minket arra, hogy Magyarország ma is a saját útját járja – mondta ünnepi beszédében Gagyi Levente megyei képviselő, a társadalmi és civil kapcsolatok bizottságának elnöke Sajtoskálon.

A képen balról jobbra (hátsósor): Veiczer Kiara, László Olivér, Vígh Henrietta, Cseledi Maya, Kovács Soma, László Lili alsó sor balról jobbra: Tatár Tímea, Cseledi Luca, Horváth Erik, Kovács Virág


Hozzátette: ahogy őseink elutasították a függőséget 167 évvel ezelőtt, ugyanúgy nekünk is így kell tenni. Az ünnepségen elhangzott: ha mindannyian merünk bátrak és erősek lenni, és ragaszkodunk a szabadságunkhoz, akkor hatalmas eredményekre vagyunk együtt képesek. – Azért kell együtt dolgoznunk, hogy megvédjük Magyarország 167 éve kivívott szabadságát, és megvédjük közösen elért eredményeinket – húzta alá Gagyi Levente. A képviselő beszédét követően a helyi gyerekek elevenítették fel március 15. szellemiségét. Felkészítőjük Berényi Boglárka volt, aki a szombathelyi Nyugat-Magyarországi Egyetem hallgatója.

– Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje – énekelték a gyerekek az ismert Kossuth-nótát. – Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk és boldogulnunk kell nekünk is – idézték fel Kossuth Lajos mondatait, majd meghallgathatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A megemlékezés a községi temetőnél folytatódott, a háborús hősök emlékművénél koszorúkat és az emlékezés virágait helyezték el a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!