Sárvár

2014.08.12. 13:50

Önerőből újítják fel a településközpont legelhanyagoltabb részét

Sárvár - Két kiemelt fejlesztés is zajlik a városban: a Vármelléki Óvodát 139 millió forintból újítják fel, míg a belvárosban található Posta térre 180 millió forintot költenek.

Tóth Csongor

Nagy erőkkel dolgoznak a munkások a sárvári Vármelléki Óvodában: június első hetében kezdődtek a munkálatok, sietnek, hogy a gyermekek szeptemberben már birtokba vehessék az épületet.

–Van, amikor ötven-hatvan mesterember dolgozik egyszerre – mondta Kondora István polgármester azon a bejáráson, melyet Ágh Péter országgyűlési képviselővel tartott a minap. Nettó 139 millió forintot költenek a hetvenes évek elején épült óvoda teljes felújítására. A polgármester elmondta, azért is öröm a mostani fejlesztés, mert az intézményrendszer döntő részét már sikerült felújítani, így most újabb régi álom valósul meg. A Vármelléki Óvoda egyébként abban az időszakban készült el, mikor megindultak az építkezések az Alkotmány úti lakótelepen. Most kétszázhatvan óvodással foglalkoznak az épületben.

Máhr Tivadar alpolgármester és Kondora István polgármester Ágh Péter országgyűlési képviselővel járták be a beruházási helyszíneket.

– Minden héten nyomon követjük a beruházás folyamatát, teljes körű felújítást végzünk – hangsúlyozta a polgármester. A költségekre 120 millió forintot nyertek pályázaton. Az épület új tetőt kap, valamint megoldják a külső szigetelést és a színezést is. Teljes nyílászáró cserét és energetikai korszerűsítést hajtanak végre, felújítják a központifűtésrendszert, továbbá napkollektort szerelnek az épület tetejére. Külön öröm, hogy új tornaszobát is ki tudnak alakítani, így már a legkisebbek is az óvoda falain belül élvezhetik a mozgás örömét. Ágh Péter, a térség parlamenti képviselője kiemelte: az elmúlt időszakban Sárváron számos intézményfejlesztő beruházás készült el, többek között felújították a Petőfi úti óvodát és gimnáziumi high-tech biolabort alakítottak ki. A képviselő szerint mindezek azért is fontosak, hogy a gyerekek, fiatalok kiegyensúlyozott, boldog gyermekkort tudjanak eltölteni a városban.

Látványos építkezés zajlik a belvárosban is: 180 millió forintot költenek a Posta tér teljes rekonstrukciójára. – Hangsúlyoznám, hogy teljes egészében önerőből újítjuk fel a teret – mondta Kondora István. Hozzátette: a városközpont legelhanyagoltabb része volt a tér. A 180 millió forintból sok mindenre futja. Teljes egészében megújul a villamosrendszer, megoldják a csapadékelvezetést, és új lesz a térkőburkolat is.

– Még szabadtéri színpad is lesz, rendszeresen tervezünk ide rendezvényeket. Pihenőhelyeket, ülőpadokat alakítunk ki, de nem maradhat el a parkosítás sem – sorolta Kondora István. A tér ékköve egy interaktív szökőkút, mely izgalmas játéklehetőséget kínál minden korosztálynak, valamint mini játszótér is szolgálja a családok kikapcsolódását.

– Ez a fejlesztés is bizonyítja, hogy felelős gazdálkodással, tartalékképzéssel sikereket érhetünk el – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy a kormány átvállalta Sárvár adósságát, az így felszabadult forrásokat pedig tudatosan városfejlesztési célokra használják. Szólt arról is, hogy a település egyik legfontosabb gazdasági erőforrása a szép, tiszta, rendezett környezet.

– Felelősen bánik a városvezetés a rendelkezésére álló pénzügyi kerettel – emelte ki Ágh Péter. Szavai szerint ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy a turisták visszatérjenek Sárvárra, az itt lakók számára pedig még élhetőbbé, szerethetőbbé válik a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!