Sárvár

2014.11.18. 14:15

Radics Gigi énekel majd a városlakóknak

Sárvár - Az idén új helyszínen készülnek a karácsonyra a sárváriak: a nemrégiben felújított Posta téren zajlanak majd az adventi programok.

Nagy Ildikó

A város lakói nemrég vették birtokba a felújított Posta teret, amely a jövő hét végétől Sárvár egyik fontos pontja lesz: ott zajlanak ugyanis az adventi programok.

Máhr Tivadar alpolgármester azt mondja, a város lakói megkedvelték a Posta teret, a napsütéses őszön az is előfordult, hogy néhányan plédet terítettek a fűre, és ott sziesztáztak. És bár az interaktív szökőkutat már téliesítették, napfürdőzni még most is lehet a téren.

- Azt szerettük volna, hogy a városnak ez a gyönyörűen felújított része közösségi térként funkcionáljon, ezért is döntöttünk úgy, hogy az adventi programokat itt rendezzük meg - teszi hozzá az alpolgármester, akitől megtudjuk azt is, hogy az árusok fényfüzérekkel feldíszített házikói mellett a város adventi koszorúja is itt kap majd helyett, sőt: az idén karácsonyfája is lesz a városnak.

Ami pedig a programokat illeti, november 29-én megnyílik a karácsonyi vásár a téren, majd 30-án, advent első vasárnapján 17 órakor, a Garabonciás együttes műsora előtt meggyújtják a koszorú első gyertyáját. Az idén a város civil szervezetei és művészeti csoportjai a Sárvári Íjász- és Hagyományőrző Egyesület, a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület, a Sárvári Koncertfúvós-zenekar és a Stop and Go Táncklub vállalta a gyertyagyújtást, feltehetően mindannyian műsorral is meglepik majd a téren összegyűlő közönséget. Műsorból egyébként sem lesz hiány: a csornai Garabonciás mellett a budapesti Kávészünet Kvartett, a debreceni Csűrdöngölő és a szegedi Mentés másként Trió is fellép majd a téren vasárnaponként. A készülődésből a helyi együttesek is kiveszik a részüket: 29-én a Posta téren a Sárvári Koncertfúvószenekar kamaraegyüttese, a Rézfúvós kamaraegyüttes zenél, a Sárvári Vonósok pedig november 30-án a Nádasdy Múzeum dísztermében adnak adventi hangversenyt.

Az idén is lesz ajándékkoncert: a város lakói december 11-én a Tinódi gimnázium sprotcsarnokában Radics Giginek és a Savaria Szimfonikus Zenekarnak tapsolhatnak. Azok, akik nem férnek be a csarnokba, a Posta téren egy pohár forralt borral a kezükben LED-falas kivetítőn követhetik a koncertet.

Ezek is érdekelhetik