Sárvár

2015.08.11. 13:01

Naftalinszagú kincsek: Néprajzi kiállítással hangolódhatunk rá a folklórnapokra

Sárvár - Hámori Sándor sárvári magángyűjtő és a Nádasdy Ferenc Múzeum néprajzi anyagából nyílt kiállítás vasárnap a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében.

Nagy Ildikó

Ahogy azt Kondor János, a művelődési ház igazgatója is megjegyezte a megnyitón, most először fordul elő a galéria történetében, hogy a magyar népművészet kincseiből válogatták össze egy kiállítás anyagát. A tárlatnyitó vendégeit Kondora István polgármester is köszöntötte, Hámori Sándor és a Nádasdy Múzeum naftalinszagú kincseit Taródi Lajos, a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület elnöke ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, Tanai Erzsébet vasi népdalokkal segítette az időutazást. Az augusztus 30-áig látogatható néprajzi kiállítással Sárvár már a Nemzetközi Folklórnapok eseményeire igyekszik ráhangolni a helyieket és a városban időzőket.

A Galeria Arcis kiállítóterme fogadta be a néprajzi kincseket. Fotó: Pajor András

A szombaton kezdődő és augusztus 20-áig tartó fesztiválon a házigazdák (Senior Néptánc Egyesület, Sárvári Néptánckör, Regös együttes) mellett Csehországból, Baszkföldről, Örményországból, Szlovákiából, az Egyesült Királyságból, Bulgáriából, Oroszországból, Németországból és Szerbiából érkező csoportok produkcióinak tapsolhat majd a közönség, de Lőrinszky Attila nagybőgőművész és Farkas Zoltán Batyu táncos-koreográfus műsorát is láthatják.

A fesztivál szombaton 18 órakor a Posta téren a Regös együttes és az angliai Vivant duó műsorával kezdődik, és hagyományosan 20-án, folklórgálával zárul a vár udvarán. A csoportok nem csak a város több pontján (fürdő, templomok, éttermek) lépnek fel, de Ikerváron, Merseváton, Celldömölkön, Gencsapátiban, Körmenden, Vasváron, Zalalövőn és Zalaszentgróton is adnak műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!