Sárvár

2014.02.11. 17:55

Sárvári évértékelő - Fókuszban a közösen elért eredmények

Hagyományos évértékelőt tartottak szombaton a várban, ahol részt vettek a település polgárai, közéleti és gazdasági szereplői is.

Tóth Csongor

Trikolór, és sárvári zászlók adták a hátterét a Nádasdy-vár dísztermében rendezett ceremóniának. A Sárvári Vonószenekar szívhez szóló melódiákkal fogadta a vendégeket, majd Szijártó Valéria, a település jegyzője Wass Albert, Előhang című művét adta elő zenei kísérettel.

– A rendezvény célja, hogy számot adjunk arról, hogyan is gazdálkodtunk a ránk bízott örökséggel – mondta Szijártó Valéria.

A rendezvényen egy kisfilmet is bemutattak, a képeken az elmúlt egy év legjelentősebb eseményeit láthatták a vendégek, a tavaly év eleji hóhelyzettől kezdve, az árvízen át a kulturális rendezvényekig. Megújult a vár hídja, új, műfüves futballpályát adtak át, megoldódott több utca csapadékvíz-elvezetése, új panziók épültek és újabb cégek ruháztak be a településen. Eszközöket kapott a tűzoltóság, Sárvár elnyerte a Virágos Város díjat, az önkormányzat pedig családbarát munkahely lett.

A sárvári termálfürdőt tavaly 750 ezren keresték fel. Nőtt a vendégéjszakák száma is 2013-ban (Fotó: Archív)

Kondora István polgármester szavai szerint az évértékelő egyben számvetés, „közös családi eredményeinkről”. Elhangzott: három százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, a cél, hogy a 2014-es évben elérjék az ötszázezer vendégéjszakát, amely lélektani határ. A fürdő látogatóinak száma elérte a hétszázötvenezret, mely jónak mondható, a munkanélküliség öt százalék alá szorult vissza annak köszönhetően, hogy új beruházók érkeztek a térségbe. A polgármester szólt a tervekről is, átfogó koncepciót mutatott be a megjelenteknek.

Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, a városvezetés és a képviselői lobbi talán legfontosabb közös sikere a kormány azon karácsonyi döntése, melynek értelmében 2015-ben Sárváron építik meg a helikopteres mentőbázist.

Címkék#sárvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!