Sárvár

2017.01.24. 18:47

Új fejezet az életükben

Sárvár - Egymilliárd forintos tornacsarnokot kapott születésnapi ajándékba a húsz éve működő Szent László Katolikus Általános Iskola.

Pajor András

A kormányzati támogatásnak köszönhetően új csarnokkal és új tantermekkel is bővülhet a közeljövőben az intézmény.

- Alig merjük még mi is elhinni, pedig a tavaly év végi kedvező döntés óta többször megnéztem a jó hírt hozó közlönyt - számolt be a meglepetésről Ördög Tibor iskolaigazgató. Régi vágya teljesült ezzel az iskola diákjainak és tanárainak. Pályáztak korábban is, kész tervekkel rendelkeztek, de eleddig sikertelenül próbálkoztak.

- Nagy öröm, hogy most elnyertük a kormány támogatását. Több mint 1 milliárd forintot kaptunk az új tornacsarnok, új tantermek, szaktantermek és ebédlő építésére, valamint a meglévő központi épületünk korszerűsítésére. Nagyon vártuk már az új tornacsarnokot a mindennapi testnevelés bevezetése miatt. A jelenlegi terem szűkös helyet biztosított a testnevelésóráknak - szólt a katolikus iskola igazgatója.

Üres még az udvar, de hamarosan megkezdődik a régi épületek bontásával az 1 milliárdos tornacsarnok építése, mutatja a helyszínt Ördög Tibor iskolaigazgató. Egykor állatkórház működött itt Fotó: Pajor András

Szabvány írja elő, hogy egy akkora iskolának, mint az övék, harmincszor harminc méteres, vagyis 900 négyzetméteres tornacsarnokkal kell rendelkeznie. Ezt a célt tűzték ki, ekkorát szeretnének építeni.

Az új szaktantermeket a tornacsarnok mellé építik majd, és ebben az épületben, amely háromszintes lesz, kapnak helyet az új tantermek. Az új ebédlőt a központi épület mellé tervezik, szintén egy új épületbe. A beruházás részeként a régiben az alsó szint vizesblokkjait teljesen felújítják, megoldják a csatornázást és a fűtési rendszer korszerűsítését is a kazán cseréjével.

Egykor állatkórház működött a most elbontásra kerülő földszintes épületekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!